Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Mezőhegyes társadalma

teleseinek különbsége szembetűnő. A szegődményesek nagy arányú béremelést, munkaidő-csökkentést követeltek. Kívánságaik ezzel nagyrészt ki is merültek. Ezzel szemben az iparosok hasonló kívánságok mellett követelték egy négyosztályos polgári iskola felállítását, az iskolaszékben való arányos részvételt, s garanciaként a szabad szervezkedés és a bizalmi férfiak elismerését.

13 Az iparosok jóval szélesebb teret láttak át, és az általuk kívánt cselekvési mező terjedelme is messze meghaladta a szegődményesekét. Mi maradt a forradalmak időszakából 1920 utánra? A forradalom alatti megmozdulások birtokellenes résztvevőit 1920. január 1-én elbocsátották. Ám a lendület még tartott egy rövid ideig. 1921 januárjában a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetsége mezőhegyesi helyi csoport megalakulásának engedélyezését kérte. A minisztériumban székelő gazdasági főigazgató — számítva a faiparosok és más szakmabeliek hasonló kérésére is — a szakszervezeti csoport működéséhez hozzájárult. Indoklása szerint még mindig jobb, ha törvényesen elismert érdekképviseleti szervekben tömörülnek, mintha titkon, ellenőrizhetetlenül szervezkednek.

14 Nem lehetett hoszzú életű a gépműhelyi szakszervezet, a megalakulás engedélyezésén túl semmi írott nyom nem maradt utána. 1926-ból cselédszerveződésről maradt dokumentum. Ez év augusztusában a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségének helyi szervezetét akarták megalakítani. Szeder Ferenc is Mezőhegyesre utazott. Azonban a MFOSZ-szervezet megalakítására nem kerülhetett sor, a helyi vezetőket letartóztatták, Szeder Ferencet pedig egész nap zaklatták a csendőrök. Ősszel a szegődményesek képviselői keresték fel a földmunkásszövetség központját panaszaikkal. Az érintetteket azonnal elbocsátották.

15 A birtok-község határa ismét hermetikusan lezáródott. A cselédrendszabály 10. pontja kimondta, hogy a szegődményes idegent nem fogadhat, rokont is csak engedéllyel. Vasár- és ünnepnapokon maga a szegődményes is csak engedéllyel hagyhatta el a birtok területét.

16 Amilyen nehéz volt saját érdekvédelmi szervezetet létrehozni, épp olyan könnyű volt a birtok társadalmát kívülről rákényszerített szevezetekbe terelni. Apró, de tünetértékű példaként a testnevelési intézményt, közismert nevén a leventét kell megemlítenünk. Csanád-Arad-Torontál vármegye Közigazgatási Bizottságának jelentése arról számol be, hogy az 1921-ben bevezetett leventeintézményt a battonyai járásban „ ... a lakosság a legnagyobb ellenszenvvel fogadta . . ."

17 Mezőhegyes volt a kivétel. A Közig. Bizottság nyíltan fogalmaz: „Ott ugyanis az egész határ állami birtok lévén, az összes leventekötelesek valamennyien a uradalom alkalmazottai, minek következtében azok fegyelmezése sokkal könnyebb lévén, miért is érthető, hogy az ottani leventeintézmény a járásban mindig vezető helyet foglal el."

18 A járás többi községében 5—6 év kellett a levente elfogadható megszervezéséhez, Mezőhegyesen azonnal 100%-os volt a részvétel. A csendet és nyugalmat egyetlen esemény zavarta meg a harmincas években, az sem a birtokon történt. 1936. október 28-án a cukorgyárban robbant ki sztrájk.

19 Pillanatnyi engedmények után ennek eredménye is semmivé vált. 1940-ben Szabados Mihály, vármegyei szociális tanácsadó tekintette át részletes tanulmányban a megye munkás- és gazda-érdekképviseletét. A népi írók módszereit követő szerző rendkívül sivár képet festett az egész vármegyéről. Mezőhegyes még ilyen kontextusban is mélypontnak számított. Semmiféle nem hivatalos munkásérdekvédelmi szerv nem volt. 1938-ban a Duna—Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara által megejtett mezőgazdasági bizottsági tagválasztáson az I. kamarába tartozó 85 mezőhegyesi mezőgazdasági munkás közül mindössze 9 élt szavazati jogával. Tehát a hivatalos szervezet iránt tökéletes közöny nyilvánult meg, bár annak a legkisebb munkabér megállapítása révén volt némi jelentősége.

20 217