Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Mezőhegyes állattenyésztése - Szarvasmarha-tenyésztés

hogy a három birtok közül kettőben Mezőhegyesről származó telivér szimentáli bikákkal fedeztettek. Felvetődik a kérdés, hogyan alakult a ménesbirtok tenyészállat-eladása a vizsgált időszakban. A háború kitörését megelőző évekhez képest óriási visszaesést regisztrálhatunk. Egy 1926-os kiadvány évi 50—60 db szimentáli bika eladásáról számol be.

66 1930-tól újra nagyobb méreteket ölthetett volna a tenyészállat-kibocsátás, azonban közbeszólt a gazdasági válság. 1930-ban kezdődött a tenyészüszők és tehenek eladása. Ebben az évben az állami birtokok összesen 2092 db tenyészállatot értékesítettek, a következő évben már csak 944 db-ot.

67 A harmincas években többé nem sikerült elérni az 1930-as létszámot. Az összlétszámon belül természetesen visszaesett az eladott bikák és tehenek száma is. Túllépve a válság mélypontján, az állami birtokok évente 100—150 db tenyészbikát és mintegy 30—40 db üszőt és tehenet értékesítettek, legnagyobbrészt Mezőhegyesről.

68 A mezőhegyesi ménesbirtok megmaradt költségvetéseinek egyikében 190 db-os tenyészbika-eladási előirányzat is szerepel, azonban ezt a tervet nem sikerült teljesíteni.

09 A harmincas évekre visszatekintő összegzés szerint tíz év alatt 830 tenyészbikát adtak el Mezőhegyesről.

70 1911-ben egy év alatt 327 db-ot. A nagy fokú visszaesés két, adott gazdaságon kívüli okkal magyarázható: a szóban forgó időszak értékesítési viszonyai hosszú időre minimálisra csökkentették a gazdálkodók tenyészállat-vásárlási lehetőségeit. Emellett nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy a két háború között a tisztavérü szimentáli apaállatok mellett egyre jobban elterjedtek a hazai pirostarka fajta tenyészbikák. A szimentáli tenyésztésről elmondottak lezárásaként — mint a magyar fajtánál — közöljük az egyik tehenészet belső használatra készült mérlegét. (41. sz. táblázat) Az összes ráfordítás több mint 50%-át a felhasznált takarmány egyenértéke tette ki, majd 28%-kal a munkaerő következett. Az emberi munkaerőre eső költség aránya 87%, 13%-kal több, mint a magyar fajtánál. Az egy állatra eső költség 489,4 P. Ebből 245,4 P takarmányozásra, 137 P a munkaerő költségeire, míg 98,0 P a megfelelő tartási körülmények biztosítására esett. A bevételből 55,3%-kal részesedett a tejtermelés. Ez önmagában is bizonyítja, hogy a vizsgált időszakban a nagyobb költség ellenére is a hármas hasznosítású fajták voltak igazán rentábilisak. A gazdasági válság alatti évről van szó: egy 169,1 kg-os borjú 67,7 P-ős jövedelmet jelentett. 4L táblázat A belsőfecskési 11. majori szimentáli tehenészet mérlege

71 1932/1933 Állatlétszám 3 db tenyészbika (ár/db 1500 P) 4 500 P 110 db tehén (ár/db 310 P) 34 100 P 35 db harmadéves üsző (ár/db 240 P) 8 400P Állattőke 47 000 P Elválasztott borjak száma bika 40 db üsző 35 db A kiadások megoszlása Takarmány Alom Munkaerő Egyéb Összesen P % P % P % P % P % 36 314,53 50,2 1324,93 1,8 20 291,44 28,0 14 504,46 20,0 72 435,36 100 155