Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Szálastakarmányok

mennyiséggel találkozunk.

58 A minisztérium által 1929-ben megvásárolt vetőmag az ország következő évi moharterületének 6,3 %-ára volt elegendő. A harmincas évek második felében tovább növekedett a birtokhatáron kívül felhasznált mezőhegyesi moharvetőmag mennyisége. Szudánifit A szudánifű korszakunkban jelent meg Mezőhegyesen. Az Észak-Amerikában nemesített takarmányfüvet 1926-ban mutatták be a hazai szaksajtóban. A ménesbirtok gyorsan reagált az új takarmánynövény jelentkezésére. 1932-ben, 1933-ban közel 400 holdon termesztették. Azonban a jó terméseredmények ellenére sem állandósult ez a vetésterület. 1935-ben kezdődött a csökkenés, 1937-ben a takarmány- és magtermesztés együttes területe sem érte el a 40 kh-at.

59 Forrásaink nem adnak magyarázatot a szárazságtűrő, jó terméseredményt adó szudánifű visszaszorulására. Mezőhegyesen egyszer vagy kétszer kaszálták a szudánifüvet, azután pedig legelőként hasznosították.

60 A lekaszált termés egy részét zölden etették, más részéből szénát készítettek. A szudánifű szénahozama 26,9 q, zöldhozama 97,6 q volt.

61 Változó területen—19—76 kh— termesztett a gazdaság vetőmagot, 8,9 q-s jó átlaghozammal.

62 A magtermés egy részét átvette a minisztérium, illetőleg a Növénytermelési Hivatal.

63 Csatornádé A pillangósok és a fűfélék mellett a csalamádé is jelentős mennyiségben termeltetett Mezőhegyesen. „ ... a szarvasmarha számára a csalamádé a legolcsóbb takarmány." — állapította meg Villax Ödön.

64 Ez önmagában is indokolja a nedvdús tömegtakarmányt adó csalamádé kiterjedt vetésterületét. Mezőhegyesen — egy év kivételével — 700 kh-ra tehető a csalamádé átlagos területe.

65 Afféle biztonsági tényezőt is jelentett a fontos zöldtakarmány termesztése: a késői tavaszi fagyok által kipusztított ősziek, a sikertelen cukorrépa helyére még májusban is lehetett takarmánynak szánt Fehér gyöngy kukoricát vetni. Júliustól kezdődően etették a csalamádét; 0,5 q-t számoltak naponta egy-egy szarvasmarhára. A nedvdús zöldtakarmány növelte a tejtermelést. A harmincas években 146,9 q-s csalamádé-termésátlagot ért el a ménesbirtok. Itt nem mutatkozik olyan nagy különbség a ménesbirtok javára; ugyanebben az időben az országos átlag 135,1 q/kh.

66 A mezőhegyesi eredmény csak 8,7 %-kal jobb. A mezőhegyesi ménesbirtok szálastakarmány-termelése négy növényféleségre, lucernára, mesterségesen termesztett fűfélékre, moharra és csalamádéra alapozódott. Ezen takarmánytermesztési rendszer kiegészítő elemei voltak a különböző takarmánykeverékek és a kisebb területen termelt egyéb fűfélék. A mesterséges rét, a mohar, valamint a lucerna termésének nagyobb hányada adta a szénát, míg a csalamádé és a takarmánykeverékek a zöldtakarmányt. A learatott szálastakarmányokhoz hozzá kell még számítanunk a tavasztól őszig tartó legeltetés során értékesített szálasokat is. A mezőhegyesi szálastakarmány-termesztési rendszer megfelel a Villax Ödön által leggazdaságosabbnak tartott sémának. Az ő értékelése szerint a gazdaságos takarmánytermelésnek csalamádéra, egy-két pillangósra —lucerna vagy vöröshere— és még egy kiemelt jelentőségű szálastakarmányra kell alapozódnia.

67 Ez az alap Mezőhegyesen a mesterséges rétekkel egészült ki. A korábban szükségből létrehozott mesterséges rétek magas terméseredményeket hoztak, s a szántóföld lehető legnagyobb kiterjesztése biztosította a legoptimálisabb területkihasználást. A ménesbirtok szántóföldi rétműveléses 131