Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Ipari növények - Kender

Ipari növények A mezőhegyesi ménesbirtok szántóterületének 4,7—7,5 %-án termesztettek ipari növényeket. E növénycsoport eredményes termelése — a kapásokhoz hasonlóan — magas tőkeállományt és megfelelő munkaerő-ellátottságot feltételezett. Ezzel szemben kedvező konjunkturális viszonyok között az ipari növények jelentékeny mértékben növelték az üzem jövedelmezőségét. Az ipari növényekkel kapcsolatos kérdések akkor is kiemelkedően fontosak lennének, ha a ménesbirtok gazdálkodását kizárólag üzemi szempontból vizsgálnánk. Azonban az állami birtok státus más szempontú közelítést is megkíván. Nevezetesen: meg kell vizsgálnunk, hogy a földművelésügyi kormányzat ipari növényekkel kapcsolatos elképzeléseinek megvalósulásához milyen mértékben járult(ak) hozzá a ménesbirtok(ok). Az állam az ipari növények értékesítésébe és termesztésébe avatkozott be legerőteljesebben. A ménesbirtokoknak a vetőmagtermelésben kellett részt venniük. Mezőhegyes gazdálkodásának elemzésekor láthatjuk az állami törekvések lenyomatát, ugyanakkor szemügyre vehetjük a kiterjesztett területű és újonnan vetésforgóba illesztett ipari növények termesztésének eredményességét. Kender A húszas évek elején a kender az ipari növények területének 90 %-át foglalta el. Az ipari növényeken belüli vezető szerepe korszakunkban végig megmaradt, bár vetésterületének aránya — számszerű növekedés mellett — 80 %-ra csökkent. Az egykorú táji felmérések Csanád megyét — Békéssel és Csongrád bizonyos részeivel egyetemben — az ország kendertermelésre legalkalmasabb vidékének minősítették.

1 Az Alföld e déli szegletén teljesült a kendertermeléshez szükséges minden feltétel. Mélyrétegű, humuszos, melegtermészetű középkötött talajon díszlett a legértékesebb, szilárd és nagy tömegű rostot adó kender. Mezőhegyes talaja azonos minőségénél fogva is kedvező volt. Egyenetlen talajon a kóró is egyenetlenül nőtt. A hosszú tenyészidő, kiváltképp, ha jó csapadékkal és aszállyá nem változó meleggel párosult, biztosította a finom, lágy rostok kifejlődését. Mezőhegyesen a természeti és üzemi adottságok szerencsés találkozása folytán sikerült erős, de finom tapintású, vékony, hosszú szálú, világos, olajos fényű rostot adó kendert termelni. Az ilyen kendert könnyű feldolgozhatósága még értékesebbé tette. Nemcsak minőségi, hanem mennyiségi szempontból is élen állt a ménesbirtok. Korszakunkban az ország fotermenyként learatott kenderterülete 10 894 és 25 441 kh között mozgott.

2 Vagyis az egész ország kenderterületéből 6—14 % esett Mezőhegyesre. A termelés általános visszaesése következtében a válság éveiben emelkedett legmagasabbra a ménesbirtok részesedése. Ilyen körülmények között a mezőhegyesi ménesbirtok spontán módon is befolyásolója lett volna a hazai kendertermelésnek és értékesítésnek. Ám a minőségi és mennyiségi termelésen alapuló befolyásoló erő szervezett keretek között érvényesült. 1928-ban 106