Erdész Ádám: Egy gyulai polgárcsalád világa. Tanulmányok a Ladics família történetéből - Gyulai füzetek 18. (Gyula, 2011)
Basics Beatrix: A biedermeier életkép-példák és megoldások
a legjellemzőbb példája a Borsos által legsikeresebben megfogalmazott képtípusnak, amely a XIX. század végéig divatos maradt. A festő képeit a bécsi közönség mellett az 1840-ben alapított Pesti Műegylet kiállításain az itthoni közönség is láthatta. Bécsben elsősorban a magyar arisztokraták voltak a megrendelői, közöttük gyűjtők is, mint Keglevich János vagy Zichy Ödön, akiről 1843-ban festette a Libanoni emír címen ismert portrét, az orientalizmus egyik jellegzetes hazai példáját. Az arisztokraták mellett a „csinos Borsos” (ahogyan akkoriban nevezték) a hírességeket, a közélet kiemelkedő személyiségeit is megörökítette. 1845-1848 között August von Pettenkofennel együtt béreltek Bécsben műtermet, s egymásra gyakorolt hatásuk a közös munka során is megmutatkozott. Különösen jó, barátinak mondható viszonyban volt egy másik jeles bécsi művésszel, Friedrich von Amerlinggel (1803—1887). A bécsi arisztokrata körökben elért közkedveltsége révén az udvar is megismerhette művészetét: egy csendéletét maga a császár vette meg, a képet az 1855-ös párizsi világkiállításon is bemutatták. Fontos volt a kapcsolata az Esterházy családdal, Esterházy Pál Antal herceg, az első magyar felelős kormány külügyminisztere egyik fő támogatója volt, s számos képét megvásárolta. 1852-ben egész alakos, reprezentatív portrét rendelt Borsostól a Magyar Nemzeti Múzeum számára, amelyet ma is a múzeum Történelmi Képcsarnoka őriz. A negyvenes évek sikereit az ötvenes évek hírneve és gazdagsága követte, ekkor már polgári megrendeléseket is kapott, az arisztokraták — az Andrássy, a Pálfíy, az Almásy, a Szirmay, a Festetich és az Imrédy családok — mellett az üzleti világból Flolczer Miklós és a Kiss bankárcsalád, a művészvilágból Zitterbarth Mátyás építész vagy Stéger Ferenc operaénekes voltak a megrendelői. De az arcképek mellett életképek sora is született ekkor. 1861-ben hazatelepült, de először még nem hagyott fel a festészettel: az 1860- as évek elejéről még jó néhány képét ismerjük. S bár képességei és tehetsége révén Barabás Miklós mellett a korszak legismertebb festője lett, a kritika és a közönség elismerését élvezte, nem tudott hozzá hasonlóan állandó és kitartó megrendelői kört fenntartani. Festőiskolával is próbálkozott, majd fényképész műtermet nyitott, de a hatvanas évek vége felé egyre kevesebb megrendelést kapott. Fényképészként Doctor Alberttel közös műtermük sikeres vállalkozás lett; a portrék mellett városképeket is fényképezett, a maga korában úttörő módon. Fotográfiai tevékenységét, annak jelentőségét is a közelmúlt életmű-kiállítása tárta fel először teljességében. E gazdag és változatos életutat végigkövetve úgy tűnik, mintha Borsos a sikert és hírnevet elérve már nem találta volna tovább érdekesnek, vonzónak, további munkára ösztönzőnek az éppen végzett tevékenységét. Talán ez vezetett oda, hogy 1865-ben megvette a Szép Juhásznéhoz címzett fogadót a budai hegyekben, s csaknem két évtizeden keresztül ennek dekorálása jelentett további művészi tevékenységet számára. Életútja jól példázza, hogy a hírnévnek és sikernek inkább az eléréséhez vezető út volt érdekes számára, mintsem a szép eredményeket hozó tevékenység folytatása. Az alkotókedv mellett az üzleti érzék is fontos volt — így művészi tehetsége mellett a mindennapi életben való boldogulás miatt próbálkozott újabb és újabb feladatokkal. A magyar művészettörténet máig vitatott terminusa a biedermeier. A legújabb Í40
