Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

VI. Fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920

háztag képviselte. Úgy látszik az idős Tormassy félretette sértődöttségét, de talán a tartozás érzete is munkált benne, mert utóbb kiderült, hogy a Molnár S ára-alapítvány nála lévő 400 forint alaptőkéjét az összeomlás előtt néhány nappal adta vissza „Kossuth-féle bankjegyekben" a gondnoknak.

10 Hamarosan új arc jelent meg és gyakran vállalta a kiküldött biztos szerepét. A Gyulára költöző vármegyei gyámügyi tisztviselő, Bonyhay Benjámin (1805-1885) füzesgyarmati lelkészcsaládban született, jogi végzettségű, írogató ember volt, akit Mezőberényben Petőfi is meglátogatott:

11 Éveken át kitartó és hű támogatója lett a gyulai egyháznak. Türelmére és tekintélyére hamar szükség volt, mert Tar András kurátort hűtlen kezeléssel vádolta néhány társa. Három évre visszamenőleg ellenőrizték a pénztárkönyveket, amit nem lehetett egyetlen presbiteri ülésen elvégezni. Ezért hat alkalommal nem rekesztették be azt, hanem felfüggesztették, ami ugyancsak az önkényuralmi hatóság kijátszása volt. A majdnem egy hónapon át húzódó vizsgálat fölmentette a kurátort, habár pénzügyi hiányosságot is tapasztalt, és azt, hogy nem értett a kettős könyveléshez. Kiderült jóhiszeműsége, ám az idős Ecsedy felelőtlensége is, végül a feljelentőket sem lehet pártoskodással elmarasztalni, mert valóban az egyház ügyeinek tisztázása ösztönözte őket.

12 A vizsgáló bizottság küldöttség útján az „urak osztályának" kiengesztelését és a forradalmat megelőző gyakorlathoz visszatérést ajánlotta: „az Úri rendet is az előbbi szokás szerénti részvételre megnyerni igyekezzenek". Az elöljárók választásánál változatlanul a „geleji kánonok" érvényesek.

13 A gondok csak részben oszlottak el a vizsgálat lezárultával, sőt hamarosan újabbakkal tetéződtek, amikor 1852. április 27-én Ecsedy Gábor meghalt. Szolgálatának nagy részét már három esztendeje Gonda Lajos káplán végezte, akit a gyászeset utáni első gyűlésen az „összes nép képviselői" egyhangúlag utóddá akartak választani.

14 Meg kellett azonban várni az „özvegyi év" leteltét, és bár gyakorta nem tartották be, érvényben volt az a rendelkezés, ami tiltotta, hogy valakit ott válasszanak rendes lelkésszé, ahol közvetlenül megelőzőleg káplánként vagy mint időközi lelkész működött. Gonda mindezt kivárta, leküzdötte, és az abszolutizmus új rendelkezéseinek megfelelve, ajánló leveleket szerzett a megyefőnöktől, a földesúrtól, a magyargyulai főbírótól, két tanácstagtól. Mindezt azért részletezzük, mert hét év múlva olyan súlyos ellentétbe bonyolódott a gyülekezet egy részével, hogy a püspöki kérésre Gyulára utazó esperes karácsony előtt két nappal mondatta le.

15 Ám sem a presbiteri jegyzőkönyvekből, sem az egyházmegyei iratokból 10 Jkv. II. 308-309., 345-361.; TtREL I. 29. i. 56. d. 249. "Göndöcs Benedek: Bonyhay Benjámin emlékezete. BÉvk. XI. k. 1886. 5-10. 12 Jkv. II. 283-323., 352-367. 13

TtREL I. 29. i. 56. d. 177. 14 Jkv. II. 341-342. 15 Jkv. III. 50-56.; TtRELI. 29. i. 56. d. 188., 192. - A tiszántúli református egyházkerület 1826ban rendelkezett arról, hogy káplánok ne lépjenek principálisaik örökébe (Barcsa III. 162166.).