Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

IV. Fejezet. A reformátusok a város újratelepülése és az abszolutista kormányzás korában (1695-1791)

Ha arra gondolunk, hogy a hazai református és evangélikus lelkészképzésben századokon át milyen nagy jelentősége volt a nyugat-európai peregrinációnak, és az a XVIII. században nagy nehézségek ellenére eleven gyakorlat maradt, ez a névsor akár átlagosnak mondható. A jóval népesebb és nevezetesebb szomszédos békési egyházban ez idő alatt például öt olyan lelkész szolgált, aki szintén holland, német és svájci egyetemeket látogatott.

57

Ha viszont megjelenik előttünk a török megszállás és rácdúlások után a XVIII. század elején föléledő Gyula, a Magyar-Alföld keleti peremének földesúri mezővárosa, melyet változatlanul mocsarak öveznek s ahová - a kor fogalmai szerint is - legfeljebb száraz időben lehet kényelmesen eljutni, ahol nincs középiskola, nincsenek művelődési lehetőségek, ráadásul a reformátusok kisebbséget alkotnak, a kép egészen másként fest. Az egymást követő lelkészek tekintélyes értelmiségi csoportot alkotnak. S ez akkor is így van, ha a csoport tagjai együttesen természetesen sosem voltak jelen a városban. Kapcsolatukat az általuk képviselt és vezetett közösség jelentette, a vallással összefüggő azonosságtudat egészen a közös debreceni iskoláig bezárólag. Hasonló csoportot alkottak a kis létszámú vármegyei tisztikar, a kastély és az uradalom helyben élő tisztviselői

58 nem utolsósorban a római katolikus lelkészek sora.

59 Kérdés azonban, mit jelentett a valóságban szellemi-lelki-vallási vezetője lenni egy többnyelvű-felekezetű mezőváros jobbágytöbbségű közösségének, ha valaki világlátott ember volt, az értelmiségi átlagnál magasabb műveltségű, világnyelveket vagy csak bibliai nyelveket ismerő ember volt? Mit kezdett tudásával? Mit értettek meg abból egyszerű hívei? Forrásaink szűkszavúsága ezúttal sem teszi lehetővé a feleletet. A protestáns egyháztörténetírás jogos büszkeséggel sorolja a tömeges külföldön tanulás tényeit, de annak valóságos tartalmáról, társadalmunkra kifejtett hatásáról, a kevés kiemelkedő egyén kivételével, alig tudunk. Több és más irányú kutatásnak kell majd erre a kérdésre is a választ keresnie. 57 Szegedi Károly i. m. 1904. 11-20. 58 Scherer I. 290-296., 333-334.; Implom Józsefi, m. 41-43.; Draskovich József: Egy XVIII. századi arisztokrata család mulattatója. Antonius atya históriái. Békés megye és környéke XVIII. századi történetéből. (Közlemények). Szerk. Erdmann Gyula. Gyula, 1989. 179-278. Közlemények Békés megye és környéke történetéből 3. 59 Grócz Béla i. m. XIII. k. 174-179., XIV. k. 43-54.