Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

Előszó

Előszó A gyulai református templom 1995 őszén kétszáz esztendős. Az ilyen és más hasonló évfordulók hagyományosan alkalmat szolgáltatnak az illető egyházközség történetének megírására. Annak azonban, aki manapság vállalkozik erre a feladatra, több komoly nehézséggel kell szembenéznie. Legelőször azzal, hogy az egyházközség-történetírói hagyomány az utóbbi évtizedekben majdnem teljesen eltűnt. Az elmúlt fél évszázad egyáltalán nem kedvezett a művek megjelenésének. A kedvezőtlen társadalmi fordulat éppen akkor következett be, amikor maga a műfaj kibontakozni kezdett a provinciális helytörténetírás kötöttségeiből. A helyzetet jellemzi, hogy IIa Bálint 1946-ban készített átfogó kritikai értékelést, amely csak tizenkét év múlva láthatott napvilágot.

1 Ez a dolgozat csekély hatást fejthetett ki és mára szempontjainak nagy része elavult vagy kiegészítésre szorul. Pedig az egyház szervezeti alapegységei, az egyházközségek és az azokat fenntartó gyülekezetek történeti ismerete nélkül fogyatékos az általános egyháztörténet és vele összefüggésben a művelődés-, valamint a társadalomtörténet is. Sajnos azonban a protestáns egyháztörténet-írásnak általában is évszázados adósságai vannak. A sok évtizedes adatfölhalmozó-előkészítő szakasz után Zoványi Jenő, még inkább Révész Imre munkásságában magas szintre emelkedett református egyháztörténet-írást csupán egyetlen újabb kutatónemzedék követte. Utóbb az utánpótlás elmaradt, ma a református egyháztörténet-írásnak csupán néhány elszigetelt művelője dolgozik. Bár az 1980-as években mind a történetvizsgálat, mind az érdeklődő közönség részéről megnőtt a figyelem, a hiányok nem csökkentek, inkább nőttek. Ebben a helyzetben e sorok írójának akarva-akaratlanul vállalnia kell az úttörés szerepét, azaz szembe kell néznie a módszertani előkészítés és a mintául szolgáló mű, valamint a kellő helytörténeti előzmények kényszerű nélkülözésével. Az úttörő vállalkozás természetesen ezúttal is magában foglalja mind a sikeres, példaadó munka, mind a kudarc lehetőségét. Hasonlóan polarizált kettősséget látunk abban is, hogy a református egyháztörténet művelői kis számú kivételtől eltekintve, hagyományosan teológiát végzettekből kerültek ki, e mű szerzője viszont egyházi értelemben laikus. Elöljáróban legyen szabad csupán nyelvi vonatkozásban rámutatni a kérdés súlyára. Református egyházi kö1 A magyar református egyházközség-történetírás utolsó negyedszázada és feladatai. Egyháztörténet 1958. 138-165. S