Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

III. Fejezet. Egyházi élet nyomai a török hódoltság idején

ott lett törökké, nem tudható. Ez a pap 1658/59-ben kétszer szerepel az erdélyi főemberek levelezésében s csupán a tiszántúli református környezetből sejt­hetjük, nem bizonyíthatjuk valamikori reformátusságát. Minden jel szerint tö­rök szolgálatban állt, de kémkedett az erdélyiek javára, és azért kegyelmet re­mélt a renegátság súlyos vétkére. 16 A tiszántúli egyházkerület legkorábbról fennmaradt közgyűlési jegyző­könyvét a múlt század harmincas éveiben átvizsgáló Kis Bálint két gyulai lel­kész nevét vélte fölfedezni. Az egyik Szalacsi András, kinek fegyelmi ügyével az 1650-es években többször foglalkoztak, kétséget kizáróan szőlősgyulai pap volt. A másikat, Szőnyi Istvánt 1673-ban a diószegi zsinat rendelte Gyulára, de nem tudjuk, melyikre. Erősíti városunkba kerülésének föltevését, hogy ugyan­akkor jöttek prédikátornak a környékre több helységbe is, Békésre, a közeli, azóta elpusztult Dánfokra, Pülyre (Pél, ma román falu és a várossal délkeleten határos), és Kisjenőre. Kérdés az is, hogy „Stephanus Szönyi" azonos-e Szőnyi Nagy István tudós prédikátorral, akit 1671-ben űzött el Felső-Magyarország­ról az ellenreformáció, és hosszabb ideig keresett magának parókiát. Egy dara­big a „bujdosók" papja is volt. Más hasonló nevű kortárs ugyanis nincs a deb­receni kollégiumba iratkozottak között. Átvizsgálva a jegyzőkönyvet még két gyulainak gyanítható lelkészt találtunk, Dobolyi Jánost (1637) és Szabadszál­lási Jánost (1686). Az utóbbit Bakóczi szerint Nyírgyulajba ordinálták s el kell ismernünk, hogy a „Gyulaiorum" szó így is értelmezhető. Meggondoíkoztat bennünket, hogy az említett jegyzőkönyvet sorrendben földolgozó idősb Ré­vész Imre, Tóth Sámuel, Rácz Károly egyáltalán nem, Borovszky Samu csak Szőnyit ítéli békés-gyulainak a szóban forgó személyek közül. Igaz, pontossá­guk vitatható és találtunk a fent említetten túl is neveket, melyekről kiderült, hogy Szőlősgyulához kötődnek, egészen biztosak mégsem lehetünk. 17 16 Scherer I. 237.; II. Rákóczi György levelei Rhédey Ferenchez. Közli: Szilágyi Sándor. Történelmi Tár 1892. 112.; Gergely Sámuel szerk.: Teleki Mihály levelezése I. Bp., 1906. 191. 17 Kiss Bálint i. m. 132-133.; Tóth Sámuel: Adalékok a tiszántúli reformált egyházkerület történetéhez. I. Debrecen 1894. 38., 39., 47.; Rácz Károly i. m. 230.; Tiszántúli ev. ref. papok 1597-1697. A tiszántúli ev. ref. egyházkerület legrégibb jegyzőkönyvéből közzéteszi: Borovszky Samu. Bp., 1898. 646. Kny. a Történelmi Tárból.; TtREL I. 1. a II. k. - Zoványi Jenő-Ladányi Sándor i. m. 615. - A teljesség kedvéért itt említjük meg, hogy ismerünk még két nevet a XVI. század második feléből, melyek viselőit az illető szerzők gyulai prédikátornak állították. Rácz Károly (i. m. 191.) Göcsi Máté erdélyi református püspökről (fi585) vélte, hogy 1550-ben a toronyi zsinaton esperessé választották, majd 1566-ig Gyulán szolgált. Kormos László szerint Göcsi Máté 1550/5l-ben a lutherá­nus hitvallású tiszántúli egyházkerület vagy az annak megfelelő egyházigazgatási egység vezetője, azaz püspöke volt. Ebben a minőségben tehát első, aki így részt vehetett, sőt feltehetőleg részt is vett a toronyi zsinatokon (Kis Bálint i. m. 285.). Gyulai lelkészségét azonban ezek után sem látjuk igazolt­nak. Göcsi erdélyi püspökutódjáról, Toronyai Mátéról pedig Hermányi Dienes Józsefnél olvassuk, hogy többek közt „Gyulai Pap volt" (Szépprózai munkái. Sajtó alá rendezte, az előszót és a jegyzeteket írta S. Sárdi Margit. Bp., 1992. 104., 537. Régi magyar prózai emlékek 9.). Toronyairól neve után (Torony, a zsinatok helye, Csanád m.; a Dél-Tiszántúlról sokan menekültek Erdélybe) ténylegesen fölmerülhet a gyulai papság, azonban be kellett látnunk, hogy nem városunkban, hanem a Kolozs megyei Gyalun prédikátoroskodott. (Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. Bp., 1904­1905. I. 283., 297., V. 228-229.) Arra, hogy az erdélyi magyarok a gyaluil olykor gyulainak írták és mondták, éppen Hermányi Dienes József nyújt példát (i. m. 536.).

Next

/
Thumbnails
Contents