Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)
III. Fejezet. Egyházi élet nyomai a török hódoltság idején
ott lett törökké, nem tudható. Ez a pap 1658/59-ben kétszer szerepel az erdélyi főemberek levelezésében s csupán a tiszántúli református környezetből sejthetjük, nem bizonyíthatjuk valamikori reformátusságát. Minden jel szerint török szolgálatban állt, de kémkedett az erdélyiek javára, és azért kegyelmet remélt a renegátság súlyos vétkére. 16 A tiszántúli egyházkerület legkorábbról fennmaradt közgyűlési jegyzőkönyvét a múlt század harmincas éveiben átvizsgáló Kis Bálint két gyulai lelkész nevét vélte fölfedezni. Az egyik Szalacsi András, kinek fegyelmi ügyével az 1650-es években többször foglalkoztak, kétséget kizáróan szőlősgyulai pap volt. A másikat, Szőnyi Istvánt 1673-ban a diószegi zsinat rendelte Gyulára, de nem tudjuk, melyikre. Erősíti városunkba kerülésének föltevését, hogy ugyanakkor jöttek prédikátornak a környékre több helységbe is, Békésre, a közeli, azóta elpusztult Dánfokra, Pülyre (Pél, ma román falu és a várossal délkeleten határos), és Kisjenőre. Kérdés az is, hogy „Stephanus Szönyi" azonos-e Szőnyi Nagy István tudós prédikátorral, akit 1671-ben űzött el Felső-Magyarországról az ellenreformáció, és hosszabb ideig keresett magának parókiát. Egy darabig a „bujdosók" papja is volt. Más hasonló nevű kortárs ugyanis nincs a debreceni kollégiumba iratkozottak között. Átvizsgálva a jegyzőkönyvet még két gyulainak gyanítható lelkészt találtunk, Dobolyi Jánost (1637) és Szabadszállási Jánost (1686). Az utóbbit Bakóczi szerint Nyírgyulajba ordinálták s el kell ismernünk, hogy a „Gyulaiorum" szó így is értelmezhető. Meggondoíkoztat bennünket, hogy az említett jegyzőkönyvet sorrendben földolgozó idősb Révész Imre, Tóth Sámuel, Rácz Károly egyáltalán nem, Borovszky Samu csak Szőnyit ítéli békés-gyulainak a szóban forgó személyek közül. Igaz, pontosságuk vitatható és találtunk a fent említetten túl is neveket, melyekről kiderült, hogy Szőlősgyulához kötődnek, egészen biztosak mégsem lehetünk. 17 16 Scherer I. 237.; II. Rákóczi György levelei Rhédey Ferenchez. Közli: Szilágyi Sándor. Történelmi Tár 1892. 112.; Gergely Sámuel szerk.: Teleki Mihály levelezése I. Bp., 1906. 191. 17 Kiss Bálint i. m. 132-133.; Tóth Sámuel: Adalékok a tiszántúli reformált egyházkerület történetéhez. I. Debrecen 1894. 38., 39., 47.; Rácz Károly i. m. 230.; Tiszántúli ev. ref. papok 1597-1697. A tiszántúli ev. ref. egyházkerület legrégibb jegyzőkönyvéből közzéteszi: Borovszky Samu. Bp., 1898. 646. Kny. a Történelmi Tárból.; TtREL I. 1. a II. k. - Zoványi Jenő-Ladányi Sándor i. m. 615. - A teljesség kedvéért itt említjük meg, hogy ismerünk még két nevet a XVI. század második feléből, melyek viselőit az illető szerzők gyulai prédikátornak állították. Rácz Károly (i. m. 191.) Göcsi Máté erdélyi református püspökről (fi585) vélte, hogy 1550-ben a toronyi zsinaton esperessé választották, majd 1566-ig Gyulán szolgált. Kormos László szerint Göcsi Máté 1550/5l-ben a lutheránus hitvallású tiszántúli egyházkerület vagy az annak megfelelő egyházigazgatási egység vezetője, azaz püspöke volt. Ebben a minőségben tehát első, aki így részt vehetett, sőt feltehetőleg részt is vett a toronyi zsinatokon (Kis Bálint i. m. 285.). Gyulai lelkészségét azonban ezek után sem látjuk igazoltnak. Göcsi erdélyi püspökutódjáról, Toronyai Mátéról pedig Hermányi Dienes Józsefnél olvassuk, hogy többek közt „Gyulai Pap volt" (Szépprózai munkái. Sajtó alá rendezte, az előszót és a jegyzeteket írta S. Sárdi Margit. Bp., 1992. 104., 537. Régi magyar prózai emlékek 9.). Toronyairól neve után (Torony, a zsinatok helye, Csanád m.; a Dél-Tiszántúlról sokan menekültek Erdélybe) ténylegesen fölmerülhet a gyulai papság, azonban be kellett látnunk, hogy nem városunkban, hanem a Kolozs megyei Gyalun prédikátoroskodott. (Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. Bp., 19041905. I. 283., 297., V. 228-229.) Arra, hogy az erdélyi magyarok a gyaluil olykor gyulainak írták és mondták, éppen Hermányi Dienes József nyújt példát (i. m. 536.).