Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

VIII. Fejezet. Kommunizmus alatt (1948-1990)

lelkész fizetésének folyósítását. 1955-ben az egész városban mindössze heti négy órára zsugorodott a református hittan, holott láttuk, hogy a hívek éppen akkor milyen buzgalommal adakoztak a templomrenoválásra. Először a kommunista párttag, a pedagógus és az értelmiségi szülőket hívatták be a munkahelyi vezetők, hogy különböző fenyegetésekkel lebeszéljék őket gyerekeik beíratásáról. A beiratkozási napokon a lebeszéléssel megbízott pedagógusok az iskolaépület több pontján állították meg az érkező szülőket, ha egy név végül mégis papírra került, a következő esetben új lapot vettek elő, végső érvként mutatva, hogy még senki sem jelentkezett. A három általános iskola közül ekkortájt kettőt volt református kántortanító igazgatott, akik kirívóan erőszakosan jártak el, mint ezt egy presbiteri gyűlésen szóvá tették. Ugyanitt hangzott el, hogy az iskola helyett a család veszi át a vallásos nevelés feladatát, ennek azonban kevés jele mutatkozott. A nemrég még egyházi iskolában tanító, kapcsolataikat megtartó tanerőket is megfélemlítették. Kertész Lajos a kántorságról (1950), Bíró Ferenc a presbiteri jegy zőségről (1951) kényszerült „elfoglaltsága miatt" lemondani.

13 Szabó Idát többször eredménytelenül figyelmeztették, hogy ne járjon templomba, ezután falura helyezték, majd a Dunántúlra költözött. Halmos Bélánét is kitartóan zaklatták, de öt gyermeke miatt nem mozdították el, helyzetét - férjének budapesti munkavállalásával - ugyancsak elköltözése oldotta meg (1962). 1951-ben a belterületen még 201, külterületen 65 alkalommal került sor házi istentiszteletre. Megszüntetésük közvetlen utasításokkal ment végbe. 1953. március 29-én Kósa Ferenc elnöklelkész tájékoztatta a presbitériumot, „...hogy az elmúlt héten kétszer is tárgyalniuk kellett illetékes hatósággal. Szomorúan és sajnálattal jelentette be, hogy ennek alapján a házi istentiszteleteket és a tanyai istentiszteleteket szüneteltetni kell egyelőre". A szentpálfalvi házigazdákat a pártbizottság munkatársai azzal keresték föl, hogy gyülekezni nem szabad, de ha mégis akarnak, jelentsék be előre és írják le, kik járnak. Erre azonban nem került sor. Viszont egy alkalommal megtörtént, hogy sötét este a városi tanácsházáról egy ottani gyűlés után valaki a kerítésrésen átlopódzott a szomszédos parókiára és szólt: „Tiszteletes úr, ne menjen házi istentiszteletet tartani, mert megfigyelőt küldenek oda". A lelkész mégis elment, de egyre kevesebb házigazda mert helyet adni, újabbak sem jelentkeztek, maga az alkalom a 60-as években a helyet biztosítók elhaltával szűnt meg.

14 Előbb a kórházi lelkészi állást (1950), majd a kórházi és fogházi istentiszteleteket szüntette meg az állam, a hittanórákról kikerülő utánpótlás hiánya és az erős ellenpropaganda miatt fokozatosan elfogytak az ifjúsági bibliaórák résztvevői, 1953-ban mégis nőtt a lelkészi szolgálatok száma (2167), de már csökkent a keresztelőké és az úrvacsorázóké. A városi kommunista pártvezetés egészen otromba eszközöket is alkalmazott a vallásos hívők zavarására: az 1950-es évek első felében sűrűn rendeztek vasárnap délelőttönként istentisz13 Jkv. VIII. 63., 71., 101., 106., 133., 153., 174., 181., 276. 14 Jkv. VIII. 196., 205.