Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)
VIII. Fejezet. Kommunizmus alatt (1948-1990)
ezt kérték. Négy jelölt volt. Nagy Sándor, az egyik megválasztott új lelkész tekintélyét növelte, hogy a válságos időkben, Harsányi Pál vejeként elfogulatlanul vezette az egyház ügyeit. A másik lelkész, Kósa Ferenc is közel egy évtizede szolgált Gyulán, 1945 őszétől az önállósult kórházi lelkészi állást töltötte be. A két egyházrészre osztott településen nem kezdtek új templomot építeni, a lelkészek egymást váltva látták el az elnökséget. 3 A lelki élet megpezsdülése és vele összefüggően a háború utáni nyomorúság ellenére megnövekedett anyagi áldozatkészség segítette át az egyházat az iskolái és földbirtokai elvesztésével járó zavarokon. A földosztásnál meghagyott tulajdont, mely elsősorban a lelkészi fizetéseket fedezte volna, voltaképp sosem sikerült saját kezelésbe vonni, mert a városi „termelési bizottság" sokallta a bérleti díjakat, és a presbitérium megkérdezése nélkül alacsony ellenértékért maga adta ki. így amikor 1950-ben „kedvező feltételekkel" fel kellett ajánlani megvételre az államnak a még meglévő földeket, lényeges változás csak a tulajdonjogban következett be, bevételük már alig volt: 107 kat. hold 954 négyszögölt adtak át. Megmaradt két temető, egy belterületi szőlőskert, a templom, a parókia, a kántori lak, a kultúrház és a Laura Otthon. Megszűnvén a kulturális és egyesületi tevékenység, az utóbbi kettőt 1948-tól gyülekezeti háznak kezdték nevezni és használni. 4 A földvételárat öt év alatt kellett volna megkapnia az egyháznak, csakhogy az első részletet 1956-ban, az utolsót 1973-ban utalták át, figyelmen kívül hagyva a pénzromlást, 1949-es forintárban. 5 A nyolc évfolyamra fölfejlesztett iskola a tetemes államsegély ellenére olyan terhet rótt az egyházra, hogy bármily keserű volt elvesztése, nagyot könnyített a költségvetésen. A megszokott gyakorlat miatt némi nehézséget jelentett, hogy a városi hatóságtól az átalakult viszonyok miatt most már végleg nem várhatták az állami adó adatainak továbbítását, amihez az egyházi kivetést illesztették volna. 1949-ben még az előző évben használt régi kulcsot alkalmazták s mindössze 29-en utasították el a fizetést. Ettől kezdve azonban - egyházfenntartási járuléknak nevezve - rátértek a teljes önkéntességre. Első alapegysége személyenként havonta két forint lett. Az 1949-es év mérlege igen kedvezően alakult, a tervezett 35 000 Ft adó helyett 49 424 Ft, perselypénzből 7000 Ft helyett 12 505 Ft, adományokból 1000 Ft helyett 5476 Ft folyt be, és nemcsak a földbérlet kiesését pótolta, hanem fedezte a parókiarenoválás kiadásait is. A következő esztendőkben keveset változtak az arányok. Bár a forint romlott, a bevétel-kiadás különbözete viszonylag jelentékeny maradványokat mutatott. Példaként lássuk az 1952. évet! 6 Bevétel: 111 602 Ft (31 602 Ft-tal több a tervezettnél) Kiadás: 102 029 Ft (22 029 Ft-tal több a tervezettnél) 3 Jkv. VII. 373., 421, 450.; VIII. 14-16. 4 Jkv. VII. 461, 308.; VIII. 31, 47, 87. 5 Jkv. VIII. 122, 149. 6 Jkv. VIII. 47., 60., 89., 134., 140., 144., 160., 193., 158.
