Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

VII. Fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Második rész: 1920-1948

A gyulai református egyház életét befolyásolta a helyi társadalom átalakulása. Enélkül nem vált volna alkalmassá a magyarországi református egyházon belül az 1880-as, 1890-es évektől fokozatosan szélesedő hatások befogadására, melyek a korszerűség igényeihez igazodva egyfelől az egyház közjogi tekintélyét próbálták erősíteni, másfelől társadalmi egyesületeket szerveztek az egyház támogatására, végül a gyülekezet és a lelkész kapcsolatát az addiginál bensőségesebb és mélyebb vallásos buzgóság alapjaira kívánták helyezni.

3 Gyulára viszonylag későn, a világháború és a forradalmak után érkeztek ezek a hatások. Új lelkésznek kellett jönnie érvényesülésükhöz. Egyébként magát a viszonylag rövid, két világháború közötti korszakot két erős és érdekes egyéniségű lelkész munkássága töltötte ki. A római katolikusnak született Pallmann Pétert 1917 végén - ahogyan Dombi Lajos írja - „Baltazár Dezső püspök felvette a református egyház kebelébe és maga mellé segédlelkésznek". Három hét múlva már Gyulára helyezte szintén segédlelkészként. Pallmann reformátusra térésekor sikeres pályát hagyott maga mögött. Mint piarista szerzetes egyháztörténetből doktorált, majd a kolozsvári rendi főiskolán tanított, ahonnan behívták tábori lelkésznek. Elete nagy fordulatát valószínűleg a hároméves frontszolgálat és nősülési elhatározása váltotta ki, ám tény, hogy hasonló aposztáziák a korban nem egyszer megtörténtek, és Baltazár püspök nemcsak neki tett hasonló gesztust. Az energikus és kitűnő szervező Pallmannak ezzel a múlttal állandóan bizonyítania kellett, hogy jó református és - bánsági német származása ellenére - jó magyar. Nem maradt írásos adat, mely azt tanúsítaná, hogy az egyházi konvencióknak ne felelt volna meg. Sőt az utókor távolából szemlélve szinte rejtély, miként tudott egészen más neveltetés és tanulmányok után férfikorban alig néhány esztendő alatt hitelesen azonosulni a református lelkész korabeli eszményével. Visszaemlékezők szerint megtette, hogy halottak napján kiment a temetőbe és szenvedélyesen magyarázta, mennyire nem református szokás a katolikus-ortodox hatásra terjedő síri világítás. 1924-ben súlyosan megvádolták kommunista együttműködéssel. A vádak alapjául önálló füzetben 1919 januárjában megjelent tanulmánya szolgált, mely kétségkívül bizonyítja, hogy olvasta Marx néhány művét, tudott Leninről és a bolsevik terrorról, s noha a szociális kérdésekre vonatkozó tanítások közül nem egyet rokonszenvvel idézett, az egész eszmerendszert elutasította.

4 Ez az írás - szerintünk - példaszerűen tanúsítja újdonságok iránti fogékonyságát, aminek később sokszor tanújelét adta, s ami valamelyest magyarázat is pályamódosításának sikerére, ám a kellő önellenőrzés és az óvatosság hiányát is mutatja. Nyolcévi (1921-1929) parókus szolgálat után házassági-erkölcsi botlása miatt kellett lemondania állásáról. Utódja, Harsányi Pál (1930-1947) nem kevésbé tehetséges, széles látó3 Ennek a korszaknak a református egyháztörténete mindmáig hiányosan föltárt. Vö.: Bucsay Mihály i. m. 1983. 4 Pallmann Péter. A kommunizmus. Ismertetés. Dobay nyomda, Gyula, 1919. A vádakra: TtREL I. 29. i. 60. d.