Blazovich László: Város és uradalom. Tanulmányok és források Gyula XV–XVI. századi történetéből – Gyulai füzetek 16. (Gyula, 2007)

Gyula városának és lakóinak jogi helyzete a középkorban

E népesség társadalmi szerveződésének csúcsán a kereskedő réteg állt, amely — mint minden városban — a helyi gazdaság húzóereje és a helyi élet irányítója volt. Jól kimutatható kapcsolatokat építettek ki mindenkori urukkal, és az uradalom tisztségviselőivel. Az ipart űzők létszáma a város lakosságának tetemes részét tette ki. Bácskai Vera számításai szerint az uradalom népességének 25%a, míg kézműveseinek és kereskedőinek 47%-a élt városunkban. A telkes jobbágyok a város módosabb rétegéhez tartoztak, csoportjuk nem volt homogén, hiszen a kereskedők, az ipart űzők soraiban is ott találjuk őket, és voltak közöttük olyanok, akik csak mezőgazdasági tevékenységet folytattak. A város szegény rétegeit a mezőgazdasági és ipari munkából élő zsellérek, a kézművesek legényei, a napszámosok és az uradalom belső cselédsége képezte. Nekik nem volt módjuk arra, hogy a város életének alakításában aktívan részt vegyenek.

8 A földesúri városoknak és falvaknak sajátos arculatot adott a középkorban, hogy éltek olyanok is e településeken, akik más úr jobbágyai voltak, tehát egy településen éltek, de jogilag más közösségbe (községbe) tartoztak. így alakult ez Gyula esetében is. A plébánia és az egyes nemesek jobbágyai helyzetének tárgyalására még visszatérünk. A városnak sajátos arculatot adott, hogy a Fehér-Körös bal partján elterülő része Békés megyéhez, a jobb parti pedig Zaránd megyéhez tartozott. A vár is a zarándi oldalon állt. Emiatt többek között más püspöknek fizették a tizedet. A városkép alakulásáról a 15. század előtti időkből vajmi keveset tudunk, a későbbiekből már jóval többet. A vár, a plébánia-templom, a ferences kolostor és templom, a városi fürdő és ispotály voltak a település karakterisztikus pontjai. A Nagy utcán álltak a gazdag polgárok téglából épített házai. Az alföldi városok külső képe általában a domborzathoz igazodva formálódott ki. A magasabb helyeket ülték meg a lakosok, az alacsonyabban fekvőket pedig üresen hagyták a víztől való félelmükben. Ilyen módon a mai értelemben vett utcák nem alakultak ki, a forrásokban szereplő utcák lakótömböket jelentettek, meglehetősen rendezetlenül elhelyezkedő házakkal. (Más volt a helyzet a hegyvidékeken, ahol a völgyekben ugyancsak a domborzati viszonyokhoz igazodva egymás mellett sorban álltak a házak.) A településföldrajzi szempontokból szerencsés vidékeken a középkor első századaiban egymás mellett több település keletkezett, amelyek a népesség gyarapodása során lassan egybeolvadtak, jóllehet legtöbb esetben jogi egyesülésük csak jóval később következett be. Gyula esetében is hasonlókról beszélhetünk. Bagd, Krakó, Szentmóric és Újfalu előbb faluként, majd a város utcáinak (pontosabban városnegyedeinek) neveiként szerepelnek a forrásokban. Az efféle negyedek között ugyancsak jelentős térközök maradtak beépítetlenül.

9 8 Bácskai 1991. 14-15. BT II. 147-148. Scherer I. 91-93. 9 Kubinyi András: A középkori Magyarország középkeleti része városfejlődésének kérdéséhez. In: Borsodi levéltári évkönyv V Miskolc, 1985. 7-82. Blazovich László: Gondolatok Makó és Hódmezővásárhely középkori alaprajzáról. In: A Makói Múzeum Füzetei. 60. 5-13. DusnokiDraskovich József: Gyula mezőváros topográfiájának kérdései (XIV-XVII. század). In: Uő: Nyi-