Szentmártoni Szabó Géza: Vörös Mihály: A bajnokok Vég-Gyula várában – Gyulai füzetek 15. (Gyula, 2005)
Időrendbe szedett regeszták Thorny Tamásról
1525. április 24. Gyula A gyulai uradalom adójegyzékében: GregoriusThornai a gyulai Nagy utcán, Joannes Thornai a gyulai Sánta utcán lakott. * Implom József: Toronyi Tamás. Gyula, 1960. (A gyulai Erkel Ferenc Múzeum jubileumi évkönyve) 5. -> Veress Endre: Gyula város oklevéltára. 92. 1541. december 21. körül, Szentes. Thornyi Tamás születése. (A Tamás-napi vadászatok és a vendégség terve a história 200-203. sorában azt jelzi, hogy a névadás a születési időponttal függ össze.) A história szerint 1562 tavaszán húsz éves. Apja, a história szerint,Thornyi Gábor, anyja Thurzó Zsuzsanna. Kemény János önéletírása szerint Thornyi Tamás 18 évesen vívta híres párbaját, amely egy kortársi adat szerint 1565. augusztus 9. körül volt. Mivel Thornyi már 1562-ben Gyulán szolgált, inkább a história adata a valószínűbb. -> 1565. augusztus 9. * A' bajnokok vég Gyula várában. írattatott a' Hód vize' partján, nemes Vörös Mihály által. Szegeden nyomtattatott Grünn Orbán betűivel. 1807. - Keményjános önéletírása. 1657-1658. Szövg. és a jegyz.VXvíndisch Éva. Bp. 1986. 11-12. („Édesanyám volt Törnyi Zsófia, kinek atyja, Törnyi Tamás Gyulában lakott, igen híres vitéz és nagy főember volt. Első halálos kopjatörése, bajt-viadalja, akkor Aradban lakott Deli Húszain, híres törökkel, tizennyolc esztendős korában szerencsésen volt; azután is sok jeles dolgai. Onnan hivattatott bé Erdélyben lugasi és karánsebesi bánságra, adván melléje az pusztakamarási, magyargáldi, akkori időben szép jószágokat néhány falubéliekkel. Az anyámnak anyja volt Toldi Petronella, Istvánnal egy volt, kiből való az híres Toldi família, kik közül való volt amaz nagyerejű híres vitéz Toldi Miklós. Ezekből ágazott..." - Kemény János: Régi, nagy emlékezetű Kemény família genealógiája, mely kezdetit vette a tekintetes Mikola famíliából 958-eszt., amint a levelek világosan bizonyítják, melyeket Kemény János erdélyi fejedelem írt ki, e következendő formában, régi leveleiből, szóról szóra, 1656-esztendőben, gerendi kastélyában. Most pedig ezen famíliáknak emlékezetire kinyomtatta Szamosfalvi Mikola László. Kolozsvár, 1701. RMK I. 1627. [OSzK: FM2 / 0105] A3-as ívjelű laponTornyiTamásról. Másolata: OSzK Quart. Lat. 493, ff. 42-47. („Édesanyám volt Tornyi Sóphia, kinek.atyja Tornyi Tamás volt, Gyulában lakott, igen híres vitéz és nagy fő ember volt, vitézségéért hívattatott volt bé Erdélybe lugosi és karánsebesi bánságra, adván melléje a pusztakamarási és gáldi jószágot nekie. Az anyámnak anyja volt Toldi Petronella, Istvánnal egy volt. Ebből a híres Toldi famíliából ágazott..." 1542. körül. Szentes A szentesi részbirtokos Salathiel családnak magvaszakadván, a koronára visszaszállt birtokot a bökényi és szentesi részbirtokos Muthnoky Mihály (az esztergomi érsek provisora) kapta királyi adományban. Azonban Cipriai Hannibál és