Szentmártoni Szabó Géza: Vörös Mihály: A bajnokok Vég-Gyula várában – Gyulai füzetek 15. (Gyula, 2005)

A bajnokok Vég-Gyula várában (a história szövege)

Eztet értvén Balázs, mindjárt szót fogadott, A vaddal hazament, mindent számon adott. Toronyi a tűznél csak maga marada, 300 A nap is lefelé már nagyot halada, Szeme nehezedvén álomba merüle, Amely is őnéki majd sokba kerüle. Mélyen elaluván Tamás azt álmadta, Hogy egy veres róka lábát öszvemarta. 305 Erre felserkenvén, ijede kettőzve, Mert mind a két lába öszve van kötözve. Csakhamar eszére tér, s monda magába, Mely szerencsétlen lett mostani dolgába. Midőn tapasztalta megkötöztetését, 310 Sulficsár töröknek álnok csalvetését. Szentelt vitéz vala Sulficsár Jenőben, S hogy itten találta Tamást heverőben, Megkötözte, s Borosjenő felé vitte, Tamás szomorúan visszatekingete. 315 Toronyit szólítá a török ekképpen, Midőn már haladtak fél mértföldet éppen: Ha valaha Istent szeretted, te jámbor, Miért tekintgetel hátra olyan gyakor? Azért tekingetek - mond erre Toronyi -, 320 Hogy még hátra vagyon ott énnékem annyi Kincsem, hogy te abból gazdag prédát kapnál, Belőle jó módon fel is gazdagodnál. Hallván ezt Sulficsár, igen megörüle, Hogy még az észtől is feje kiürüle. 325 Nyereségkívánás szívét elfoglalá, De a kocka néki hattal fordult alá. Mert Balázs a vaddal midőn hazaére, Számon adván mindent asszonya kezére, Azután kiméne a házból dolgára, 330 Hát immár a nap is mène ozsonnára.