Szentmártoni Szabó Géza: Vörös Mihály: A bajnokok Vég-Gyula várában – Gyulai füzetek 15. (Gyula, 2005)

A história helynevei

A hódmezővásárhelyi asztalosmester, Nemes Vörös Mi­hály (1758-1830) páros rímű tizenkettesekben írt verses his­tóriája,/4 bajnokokVég-Gyula várában, Toronyi Tamás gyulai vitéz törökök ellen viselt dolgait, híres párviadalát, és Gyula várának 1566-os ostromát beszéli el. Az először 1807-ben, Szegeden megjelent népies hőseposz a XIX. század egyik legnépszerűbb ponyvaolvasmánya lett, s a szerző neve el­hallgatásával, ToronyiTamás, avagy a bajnokokVég-Gyula vá­rában címmel, Nagyváradon, Aradon, Debrecenben, Mosonmagyaróvárott és Hódmezővásárhelyt újra meg újra megjelent. Nem kerülte el sem Arany, sem Petőfi figyelmét, hiszen a Toldiban és a János Vitézben is érzékelhető a hatása. Márki Sándor, majd a későbbi történetírás a mű forrásérté­kére figyelt fel. 1952 óta az irodalomtörténet is számon tart­ja, s az 1960-as években modern kiadása is készült. A XIX. századi szerző bizonyosan XVI. századi szöveg alapján dolgozott, hiszen olyan, az ismert történeti forrá­sokban nem említett dolgokat beszél el, amelyeket a bécsi hadilevéltár újabban feltárt adatai teljes mértékben igazol­nak. A főhős, a valóságban Thorny Tamás, Kemény János erdélyi fejedelem anyai nagyapja, az 1560-as években gyulai vitéz, később pedig lugosi és karánsebesi bán volt. Úgy látszik, hogy Szigetvárhoz hasonlóan, a vele egyide­jűleg ostromlott Gyula várának is kialakult a maga hősi mi­tológiája. A kortársak által gyűlölt, s az utókor által is meg­vetett Kerecsényi László várkapitány nem volt alkalmas a hősképzésre, jóllehet ő, a magyar hadtörténelemben példát­lanul hosszú ideig, harmadfél hónapig, sikerrel védelmezte Gyula várát. Helyette Toronyi Tamás lett az kiválasztott baj­nok, aki a gyulai hősöket szimbolizálhatta. A „Gyulai vesze­delem " végül is Zrínyi barokk eposza, a Szigeti veszedelem után másfélszáz esztendővel, népies eposzként öltött formát. A história újjáélesztése nagyban hozzájárulhat Gyula vára, a Körösök, a Maros és a Tisza által övezett térség; Szentes, Hódmezővásárhely, Szeged, Arad városok, valamint két megye: Csongrád és Békés XVI. századi történetének meg­ismeréséhez.

Next

/
Thumbnails
Contents