Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)
A Békés szerkesztője
ciáldemokratának valló párt napról napra inkább vérszemet kap, s napról napra jobban gyűlöli nemcsak a gazdag és előkelő osztályt, hanem az egész intelligenciát s módosabb földes gazdákat is. Az urakat és gazdag parasztokat okolja az alföldi szocialista minden bajért, minden szenvedésért. Hogy némi elkeseredésre oka van, ez - sajnos - tény és való. Szűk, egészségtelen odúkban nyomorog két, három család, s a férj, az apa gyakran alig képes megteremteni ínségben sínylődő családja számára a mindennapi betevő falat kenyeret! Igaz, hogy a kép ellenkezőjével is, különösen Békés vármegyében, gyakran találkozhatunk. Látjuk a dőzsölő korcsmahőst, aki tisztességes keresményét a borba és pálinkába öli, s nyomorult családjától megtagadja a legcsekélyebbet is. Igen, ilyenekkel is találkozhatunk. De ha azért általánosságban ítéljük meg a munkásviszonyokat, s teszünk összehasonlítást a szükséglet és jövedelem között: a mérleg serpenyője a szegény munkás felé hajlik, ki dolgozik, fárad, anélkül, hogy legtöbbje csak egy lépéssel is képes volna előre haladni. Pedig feje fölött egyre szállanak az évek, egyre öregszik, egyre gyengül, egyre nyomorultabb lesz. Egyesekért ne ítéljünk el egy egész osztályt. Mert kivételes egzisztenciák mindenhol találtattak és találtatni fognak. Tegyünk inkább lépéseket a munkásosztály érdekében. Ne gúnyoljuk, ne kicsinyeljük erejüket, hanem emberbaráti kötelességünknek ismerjük nyomorúságaikon segíteni. Igen sokféle a mód. Gazdasági tekintetben, a tőke és munka egyenetlen küzdelmét szüntetnék meg az országos termelő egyesületek, a különböző szövetkezetek az állam segélyével és felügyelete alatt; ugyanezen célra szolgálna a nagybirtok, különösen a forgalomtól a nemzeti vagyonosodás végtelen kárára elvont ún. holtkézen levő birtokoknak kisebb részletekben való bérbeadása. S ami végül a munkások legerősebben hangoztatott kívánsága: a női és gyermekmunka korlátozása, ami maga után vonná különösen a munkahiány megszűnését, de megmentené a munkásosztályt a túlfeszített testi munka miatti elsatnyulástól és sűrű halálozástól is! Addig tegyük meg a lépéseket, míg el nem késünk, amíg az elvakított s tudatlanságában vakmerő tömeg rá nem zúgja a Marseillaise-t, s meg nem lobogtatja a veres zászlót! (Békés, 1896. nov. 22.) x Agrárszocializmus Hét esztendő óta sokkal többet foglalkoztunk vele, semhogy gyönyörűségünk vagy kedvünk volna ismét írni, arra pedig éppen nem vállalkozhatunk, hogy újat mondjunk róla. Lapunk múlt heti számában mégis közöltük Tallián Béla, vármegyénk volt főispánjának az országgyűlésen e kérdésről mondott beszédét. Közöltük pedig azon okból, hogy a vármegye közönségének alkalmat
