Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)
A Békés szerkesztője
veit nyugat egészséges felfogásához, mely lehetővé teszi, hogy intelligens családok gyermekei az iparos pályára lépvén, az anyagi jólét oly kedvező fokára emelkedhessenek, mely a tudományos pálya embereinek csak ritkán jut osztályrészül. De még kórosabb állapotot idéz elő a tanoncanyag azon része, mely szegény szülék gyermekeiként születve legfőlebb 10. életévéig tanul, s azután valamely gazdához két évre mint jószágőrző elszegődve, két év alatt csaknem mindazt elfelejti, amit az iskolában tanult, s alaposan megfogyott ismeretekkel 12 éves korában tanoncnak áll be. S itt határozottan az ipartörvény azon intézkedésében rejlik a hiba, hogy a tanoncul való felvételhez egyszerűen a 12. életév betöltését követeli. Bizonyára a törvényhozás itt a népoktatási törvény teljes végrehajtására és a hatosztályú elemi iskolára gondolt. Azonban ez be nem következett. S így az érdekelt köröknek kellene gondoskodni arról, hogy tanoncul 12. életévét betöltött oly növendék vétessék föl, aki egyúttal hat osztályt kitanult. S ezekhez alig felesleges hozzátenni, hogy legjobb tanoncokul az iparos családok gyermekei tűnnek ki. Ami az erkölcsi nevelést illeti, elképzelhető, hogy az kevés eredményt mutathat fel már csak azon oknál fogva is, mert a fentebb előadottak szerint a tanoncok közé iskolától elvadult fiúk kerülnek. Ezek mosdatlan beszédmódja és nem megfelelő gondolkodása fertőző ragályként terjed át a többiekre. Ha sokszor az utcán halljuk a tanonciskolákból tömegesen hazatérő fiúk beszédéit s látjuk viselkedésüket, nagyon érthető, hogy ezekkel szemben másutt is, de nálunk is már rendőri beavatkozásnak kellett történni. S e tekintetben iparosainkat is mulasztás terheli, mert az ipartörvény 62. §-a helyesen rendeli el, hogy „az iparos köteles tanoncát ...jó erkölcsre, rendre ... szoktatni". 1 Ez a rendelkezés kötelezi a tanonctartó iparost, hogy a tanonc erkölcsi neveléséhez teljes erejéből hozzájáruljon. S itt figyelmessé tesszük iparosainkat, ugyanazon törvény ugyanazon szakaszának azon másik pontjára, hogy „az iparos köteles tanoncát az iskolába járásra, s ott, ahol tanonciskola van, a tanonciskolába járásra szorítani". Nem oly értelmű a mi figyelmeztetésünk, mintha tanoncaikat az iskolából talán elvonnák. Világért sem, hisz ez különben is törvényileg büntettetnék. Arra a tapasztalatra akarunk rámutatni, hogy iparosaink jelentékeny része a tanonciskolának nagy jelentőségét eléggé nem méltatja. Pedig nem szabad sem saját érdekük, sem a jövendő nemzedék értelmessége érdekében azon álláspontra helyezkedni, hogy a tanonc által az iskolában eltöltött órák hiábavalók és a munkaadó rovására esnek. A szükséges szellemi képzettség csakis az iskolában szerezhető meg. Azonban a tanítóknak minden ügybuzgósága kárba vész, ha maguk a mesterek úgy gondolkodnak, hogy a tanonc iskolába küldése egyszerű hatósági szekatúra, s nem értetik meg újra és újra a növendékekkel, hogy az iskola szorgalmas látogatása által készülhetnek elő sikeresen jövendő élethivatásukra. - Hisz, ha a tanonc látja mesterének csekély s bármely okból eredő ellenszenvét az iskolalátogatás ellen, nagyon hajlandó lesz ezt önmaga előtt is mentségül használni a hazugságra. Ellenben a mester buzdítása és ellenőrzése 1 1884. évi XVII. tc. (Ipartörvény.)
