Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Nevezetes látogatók

halt Damjanich János honvédtábornok neje, az egész szabadságharc ideje alatt a gyulai kastélyban tartózkodott, mint grófWmckheim Józsefné Jankovits Stefánia barátnője s vendége - vette kezébe a magyar színészet elárvult ügyét, mégpedig olyképpen, hogy az általa ösmert három régi igazgatót, Havit, Szabót (akinek igazgatósága alatt később Blaha Lujza, az ország csalogánya színi pályáját kezdte) s Kaczvinszkyt bőségesen ellátta pénzzel s azzal az utasítással, hogy toborozzák, szedjék össze az ország minden részén található színészeket és színésznőket, és hozzák valamennyit Gyulára. Szerződtették őket, nem mint akkor szokásos volt, proporcióra, közös keresetre, hanem mint hármas direkció, mindjárt fix gázsira, s itt kezdték meg játékszíni előadásaikat. Gyulát azért választották ki erre a célra, mert egyrészről legközelebbi város Mácsához, másrészről pedig azért, mert a gyulai császári királyi hivatalnokok sokkal könnyebben voltak hozzáférhetők, hogy magyar színtársulati előadásokat engedélyezzenek, mint akár az aradiak, akár a nagyváradiak. Igaz, hogy „lanyhaságuknak" meg is adták az árát, mert „megbízhatatlanságuk" miatt rövidesen menesztették őket. Erdemükre, becsületükre legyen megörökítve: a gyulai osztrák rezsim emberei afölött is szemet hunytak, hogy a Gyulára sereglett színészek túlnyomó része honvéd volt, és nem állították őket katonai sorozás alá. A Csernovits által direktorokká kinevezett, helyesebben írva reaktivált három igazgató rövid idő alatt összetoborzott Gyulára vagy száz színészt és színésznőt. Aki csak kicsit bevált, ha máshová nem, a kórusba vagy statisztának szerződtették. Akik sehogy se váltak be, azokat bőséges útiköltséggel látták el. így is annyian maradtak és voltak, mint sem előttük, sem utánuk egyetlen vidéki társulatnál sem. A még abban az időben alig tizenkétezer lakosú kis város hazafias polgársága ingyenlakást adott a színészeknek, egyben csaknem valamennyinek ingyenreggelit is. Ebéd- és vacsorakosztot pedig, ugyancsak díjtalanul, a grófi kastély konyhájából kaptak. A várkert gesztenyefái alatt szervírozták próba után ebédjüket és előadás után vacsorájukat, és micsoda kitűnő és bőséges kosztot! A fix gázsiból egy fillért sem kellett tehát lakásra s élelemre költeniök. Négy esztendei lerongyolódás után fizetésüket teljes egészében gardróbjuk kiegészítésére, jobban mondva beszerzésére fordíthatták. Olyan eldorádóban sohase volt magyar színészeknek része, mint az akkoriaknak Gyulán. Csernovits mellett a hazafias lelkű gróf^íenckheim József gyulai földesúr áldozatkészsége méltó a megörökítésre. Azonkívül, hogy - mint említem - a hónapokra terjedő szezonon át ingyenkosztban részesítette az egész társulatot, miután más alkalmas helyiség nem volt a városban, ahol ilyen nagyszámú társulat játszhatott volna, játékszínül a kastélykertben levő lovardát engedte át, amelynek óriási terjedelme azzal is érzékeltethető, hogy 1855-ben az árvíz miatt Gyulán rekedt világhírű Garré cirkusz hónapokon át játszhatott benne. A nemes gróf nemcsak átengedte, hanem saját költségén színházzá alakíttatta a lovardát, színpaddal, a nézőhelyeken padokkal és karzattal. Voltak páholyok is, amelyeket Csernovits a vármegyei mágnásokkal és gazdagabb dzsentrikkel béreltetett ki, mégpedig egy-egy páholybérlet ára az egész szezonra 1000 váltóforint - akkoriban nagy összeg - volt. Az összes páholyok bérelve voltak. A néző-