Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)
Nevezetes látogatók
el sem hiszem, mily gyakran újít fel emlékezetében. Szóba hoztam ígéretét, hogy újra eljön Gyulára, s lejövetelével ismét ünnepnapot szerez nekünk. - Nagyon szívesen mennék hozzátok - válaszolta -, mert nem is emlékszem, hogy vidéki városban annyira jól találtam volna magamat, mint nálatok Gyulán. Nem is mondom, ha elfogadható alkalom kínálkozik, hogy nem megyek újra le, de hát az öregség korlátot szab az ember elé, s gyakran nem engedi megvalósítani a legjobb szándékot sem. Igaz, nem is tudtunk újabb megfelelő alkalmat találni, hogy Gyulára meghívjuk. így hát, mint az ország igen sok jeles embere, nevezetesen, mint Kossuth Lajos, Petőfi, Jókai, így Gyulai is csak egyszer volt Gyulán; soká, igen sokáig emlékezetessé téve ránk nézve eljövetelét, körünkben létét, amelyet, mint nekem egyik legkedvesebb visszaemlékezésemet, kegyeletem lerovásául e sorok révén is kedves kötelességemnek tartottam feleleveníteni. Áldott legyen az ő szép emlékezete! (Hatvan év múltán i. m. 71-90. p.) Blaha Lujza Gyulán „A nemzet csalogánya" - ez volt az ő becéző jelzője, s éppen úgy, mint hazánk annyi jelese, csak egyszer járt Gyulán. Ez is már negyvenhét esztendővel ezelőtt történt, úgyhogy kevesen élnek már azok közül, akiknek erről még közvetlen tudomásuk van. Én is ama kevesek közé tartozom, akiknek Gyulára jövetelében, itt-tartózkodásában nem kis szerepe volt, és ezért hivatottnak, sőt kötelezettnek érzem magam eme visszaemlékezésemet róla megírni. Blaha Lujza életét, működését egy szóval sem akarom eme szűkre szabott cikkemben ismertetni s méltatni. Hiszen történelmi alakjaink legkiválóbbjai közé tartozik ő immár; azok előtt is fogalom lőn, akik őt sohasem látták, sohasem hallották, tehát páratlan művészetét sem élvezhették. Utóbbiak közé tartozott hazánk legnagyobb fia, Kossuth Lajos is, aki pedig szintén sohasem látta őt, és mégis megállapította, hogy csak ketten voltak, akik a múlt század második felében, nevezetesen az 1867-es kiegyezés után a magyar géniusznak legkiválóbb megjelenítői voltak, az egyik Blaha Lujza, a másik pedig Munkácsy Mihály. Sajátságos és erősen gondolkodóba ejtő dolog, hogy sem Blaha Lujza, sem Munkácsy Mihály születésüknél, származásuknál fogva, tehát fajilag nem voltak magyarok, de Kossuth találó megállapítása szerint mégis a magyar géniusz legnagyobb megjelenítői lőnek. Göndöcsről, Gyula város körüli nagy érdemeinek ezúttal való részletezése és méltatása helyett csupán annyit - mint Rákosi Jenő annak idejében a Budapesti Hírlapban róla írt nekrológjában találóan megállapította -, hogy ő volt az ország legkedvesebb embere. Amit én e helyen csak azzal toldok meg, hogyha valaki a haza legmagyarabb plébánosának, egyben a szívjóságnak mintaképét keresné, azt legtalálóbban Göndöcs Benedekben testesíthetné meg, ő volt az igazi magyar plébános, hozzá hasonló nagyon kevés akadt.
