Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Nevezetes látogatók

hogy nem vehet részt a Pálffy-emlékünnepélyen, ahol különben teljes kísérete meg fog jelenni. Gyulai Pál elnökölt a Közművelődési Egyesület délutáni közgyűlésén. Az egyesület felolvasásainak krónikájában eddigelé páratlanul álló nagyszámban jelent meg a gyulai közönség a vármegyeháza dísztermében. De ott volt a bérmálás alkalmából Gyulára sereglett vidéki közönség is, túlnyomó része természetesen Gyulai Pál kedvéért - mint arra különben számítottunk is -, ő volt a vonzerő, ki az emlékünnepély iránt érdeklődést keltett. A Pálffy-emlékbeszédet én mondottam; nem tagadom, hogy erősen szorongó érzéssel, Magyarország kérlelhetetlen szigorúságáról ismeretes első kritikusa jelenlétében. No, de nem hárult rám semmi veszedelem; a kritikus ugyan ezúttal sem tagadta meg magát, megrótt ugyanis egy dátumbeli tévedésemért, de ez inkább jólesett, mint rosszul, mert meggyőződtem ebből a megrovásból, hogy éles figyelemmel hallgatott, no meg olcsón szabadultam beszédem fogyatékosságáért. Nekem ugyan nem szólt utána egy elismerő szót sem, de Lukács György főispánnak az emlékbeszéd elhangzása után annyit mondott, hogy „jó volt", ami az ő ajkáról elhangozva, a legnagyobb dicséretszámba esett. Azután következett a szülőházi emléktábla ünnepélyes leleplezése, melyen a csepegő eső dacára óriási közönség jelent meg a Terényi utcában. Kallós a szó szoros értelmében remekelt a müdarabbal. Gyulai, kinek pedig elég alkalma volt leleplezéseken részt venni, és műdarabok között összehasonlítást tenni, mondotta, hogy ehhez fogható szép emléktáblát még nem látott az országban. Különösen a Gyulai adta arckép nyomán készült relief portrészerű hűséggel művészileg sikerült. Gyulai Pál, aki az Akadémia s a Kisfaludy Társaság remek koszorúit is elhelyezte az emléktáblán, mondotta a felavató beszédet. Ez volt az ünnepély fénypontja. Az utolérhetetlen kritikus egyben utolérhetetlen szónoknak is bizonyult. Nekem pedig az az öröm jutott osztályrészül, hogy ezúttal nem gépírásos, hanem saját kezűleg megírt emlékbeszédét nekem ajándékozta, azzal a megjegyzéssel, „rekompenzációul a megtagadott versért". Ezt a kéziratot Jókai kéziratával együtt, melyről már másutt írtam, a gyulai múzeumnak ajándékoztam. Este 8 órakor a Kaszinó dísztermében rögtönzött bankett volt Gyulai Pál és dán vendégünk tiszteletére, melyen a Kaszinóban akkor rendesen étkező asztaltársaságon és a vidékről jött vendégeken kívül részt vett a város színejava. Noha, vagy talán éppen azért, mert a lakomának nem volt hivatalos jellege, az minden várakozást messze felülmúlóan olyan kitűnően sikerült, hogy a benne résztvevőknek igen soká feledhetetlen emléke maradt. A szép felköszöntők, amelyek itt elhangoztak, nemcsak egy vidéki város kaszinójában, hanem hivatásos írók és szónokok estélyen is számottevők lettek volna. Különösen ünnepelték Schumacher Sándor dán vendégünket, aki könnyek között mondotta, hogy Gyulán töltött napjai örökké feledhetetlen, kellemes emlékei maradnak. Annyira megszeretett bennünket, hogy valahányszor eljött Magyarországra, évek múlva is eljött hozzánk, napokat töltött városunkban. A világháborúban sokunkkal levelezett is. (Részvéttel említem, hogy Schumacher Sán-