Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Arcélek a múltból

15-20 méteres vászondarabokkal van leterítve. Ugyanis úgy fehérítették a télen készült vásznat, hogy kiterítették a zöld mezőre, olykor-olykor meglocsolták és a nap sugarainak behatása alatt az megfehéredett. Ebből készítették azután az asszonyok férjeik fehérneműit, de „pendeleiket" is. A béresektől és dohánykertészektől megkövetelte, hogy sertéseket tartsanak, és mindegyik vágjon télen legalább 2-3 hízódisznót. Azt tartotta, hogy az ember csak úgy tud megfelelő munkát kifejteni, ha jól táplálkozik. Ha valamelyik alkalmazott disznaja megbetegedett, azt azonnal jelenteni kellett. Ilyenkor azonnal küldött Csabára az uradalom állatorvosáért, Bajcsy Jánosért, akinek nemigen volt ínyére (évi fizetést kapott), hogy egy kismalac kedvéért kihozzák őt a huszonhárom kilométernyi távolságban levő városból. Mondta is egyszer Korossynak: „Nem érdemes engem egy öt forintot sem érő malacért kihozni. Erre két fuvar kell Csabára, ami az uradalomnak 14-16 forintjába kerül. Ne tessék engem ilyen csekélységért kihozatni." Korossy csak annyit mondott: „Állatorvos úr téved. Annak a szegény embernek nagy kára lenne, ha malaca elhullana, de ha esetleg ragályos betegségben van, megfertőzheti a cselédség egész sertésállományát, ami nem 14-16 forintot ér." Talán a gerendási uradalom volt az egyedüli, ahol a munkásoknak kazalés asztagrakás mellett is meg volt engedve a pipázás. Tűz azonban ebből sohasem keletkezett. Történt egyszer, hogy"VCènckheim Géza gróf csorvási főintézője látogatást tett Korossynál, aki kivitte őt a csépléshez is. Amint ott nézelődnek, Kraft Viktor főintéző megbotránkozva kiált fel: „Kapitány úr, nézze csak, az a bitang pipázik az asztag tetején, még felgyújtja az asztagot." (Megjegyzem, hogy előző héten Csorváson három asztag és a cséplőgép is elégett náluk.) Korossy csak mosolygott a kitörésre s azt mondotta: „Nem baj, hogy dohányzik. Ezek az emberek nagyobbrészt dohánykertészek, akiknek egész nap szájukban lóg a pipa. Ha eltiltom őket a dohányzástól, nem fogják bírni megállani, hogy ne dohányozzanak, és majd odabújnak az asztag vagy kazal mellé s titokban fognak dohányozni, s megtörténhetik, ha jön a felügyelő, hogy ne lássa meg őket, bedugják a kazalba a pipát és kész a veszedelem. Biztos, rögzített kupakú pipával magam látom el őket. A kazaltól távol, nyíltan kell nekik azt megtölteni s meggyújtani, a kupakot lerögzíteni s azután nyugodtan pipálhatnak puskapor mellett is." A „Kapitány úr" messze földön híres volt gavallérságáról és vendégszeretetéről. Vendégekben nem is volt nála soha hiány. Nemcsak a környék urai, de országos hírű egyének is sűrűn megfordultak nála, így Lipovnitzky, Radnai püspökök, Szilágyi Dezső, Grünwald Béla, Görgey Artúr, báróWmckheim Béla, gróf V»ènckheim Károly és Géza stb. Vendégszeretetét csekélységem is tapasztalta egyszer. Amint Hatvan év előtt [sic!] cím alatt megjelent könyvemben, a Gróf Apponyi Albert Gyulán fejezetben már megírtam, egyszer Göndöcs Benedek gyulai apátlelkésszel, akkor a város országgyűlési képviselőjével kettesben kimentünk Gerendásra, az ott tartózkodó Apponyi Albert grófot a Gyulán tervezett országos segéd- és tanoncmunka kiállítás védnöki tisztének elfogadására személyesen felkérni. Délelőtt jöttünk ki a pusztára s a vendégszeretet ott tartott bennünket ebéden is, amely