Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Arcélek a múltból

író fantáziájában született volna, akkor mint valószínütlenségek halmazát kétkedve olvasnánk; tudva azonban, hogy megtörtént, újabb bizonyítékát látjuk annak, hogy a legcsodálatosabb eseményeket maga az élet, maga a sors csinálja. Kocsis Sándor, a 46 évvel ezelőtt, 1890-ben elhalt hasonnevű gyulai kalaposmesternek legidősebb fia, jó emlékű Kocsis Károlynak, Gyula város főpénztárosának testvérbátyja, 1820. január 15-én született Gyulán. Az itteni református iskolában tanulótársait minden tekintetben túlszárnyaló fiút atyja taníttatta, a középiskolát Hódmezővásárhelyen és Debrecenben végezte. Debrecenből mint jeles tanulót, az akkori idők szokásaként külföldi akadémiára küldték, ahol több nyelvet elsajátított, úgyhogy mint egészen ifjú, a magyaron, a németen és latinon kívül folyékonyan beszélt franciául, angolul és olaszul is. A teológia mellett - amihez nem volt hajlama - elvégezte a jogot is, és a negyvenes évek elején jurátuskodott Pesten. Mint rendkívül sokoldalúan képzett, rokonszenves, modern és komoly hajlamú fiatalember, egyik oszlopa, bálványa volt az Ifjú Magyarországnak, annak a gárdának, amelynél jobb, lelkesebb fiatalsága sohasem volt, és talán sohasem lesz a hazának, amely gárda nevéhez és működéséhez Magyarország reneszánsza fűződik. Noha Kocsis Sándor szorosan jogi pályán működött, hajlamai a közgazdasági tudományok felé vonzották. Kossuth Lajost, akivel szorosan bizalmas, baráti viszonyban volt, ő inspirálta a „Tengerre magyar!" szózatra. Az egyik 1895-ben hazaírt leveléből idézem: „Miután az volt meggyőződésem, hogy Magyarország jövője nemcsak közjogi kérdés, hanem attól függ, hogy képes lesz-e közgazdasági téren haladni, nevezetesen Fiume révén a tengeren a külfölddel kereskedelmi összeköttetésbe lépni, elhatároztam, hogy tengerész leszek, s mint Magyarország tengerészeti minisztere fogom életemet hazám javára értékesíteni." Eme Kossuth által is tudott és helyeselt intencióval Kocsis Sándor, otthagyva a jogi pályát, az úri kényelmet, amiben már szép keresete alapján bőséges osztályrésze volt, tisztán az eszmétől lelkesítve, 1844-ben beállott Pólában közönséges matróznak. A matrózok között még akkor olyan kevés volt az intelligens elem, hogy ő, aki - mellesleg írva - fizikailag is rendkívül erős, edzett fiú volt, háromévi tengerészkedés után, mely idő alatt beutazta a Földközi- és az Adriai-tengert, az Atlanti-óceánt, 1847-ben már tengerészkapitány lőn. A magyar szabadságharc alatt a nagy óceánon vitorlázott, és csak 1849. szeptember elején, a világosi fegyverletétel után jutott újra Fiúméba. A szabadságharc le volt verve. Kocsis Sándor Kossuth Lajos felszólítására Fiuméből Törökországba ment, és ugyancsak hajóskapitányhoz hasonló rangban a török flottánál szolgált mindaddig, míg Kossuth Amerikába nem ment, amikor is Kocsis Sándor a Kossuthot szállító amerikai hajónak egyik tisztje volt, és segítette partra szállítani Kossuthot és az emigránsokat Amerikában. Amerikai útjukon azonban nem kísérte őket tovább, megmaradt a helyén, és még nyolc évig vitorlázott angol kereskedelmi hajókon, azzal az elhatározással, hogy tengerész marad mindaddig, míg a haza sorsa jobbra nem fordul, és eredeti intencióit, amelyekért tengerészeti pályára lépett, hazája javára nem értékesítheti. 1859. október havában hajója tizennégy napi óriási viharban hányatva elvesztette az útirányt. A hajó zátonyra futott, és a rajta levő 44 utas és személy-