Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Arcélek a múltból

ellenzékiek egyaránt, szerették és becsülték. Hangsúlyozottan írom és ismétlem, hogy az ellenzékiek is. Erre klasszikus bizonyítékot tudok mondani. Képviselősége első ciklusának lejárta után ugyanis az ellene fellépő '48-as és függetlenségi jelölt támogatására a párt által leküldött Orbán Balázs első útja s látogatása Gyulán nem a különben érdemes pártjelöltnek, hanem Göndöcsnek szólt. Fültanúja voltam, amikor azt mondta neki: vállalj, kedves lelki atyám, jelöltséget '48-as programmal, és én százszor szívesebben korteskedek melletted, mint ellened. Kimondhatatlanul boldoggá tennél bennünket, ha a miénk lennél. És amikor a második ciklus lejártakor, nem ugyan a '48-as Párt, amely senkit sem jelölt ellene, hanem a helyi demagógia kibuktatta őt a képviselőségből, az országos '48-as Párt, kimaradását nem kevésbé fájlalta s neheztelte, mint a kormánypárt. Amit Göndöcs Benedek a jótékonyság terén kifejtett, az hasonlíthatatlan, páratlan, csaknem tüneményszerű. Ami más jó embereknél egy szép tulajdonság: a jótékonyság gyakorlása, az Göndöcsnél életcél, valóságos életszükséglet volt. És hányféle úton-módon tudta ő embertársaival szemben a jóakaratot, a jótékonyságot gyakorolni. Tizenöt-húszezer forintnyi évi jövedelmének - akkor óriási összeg - felét példátlan nagy vendégszereteten alapuló háztartása, másik felét pedig a szegények és segélyre szorultak emésztették fel. Sohasem volt fölöslege, sőt gyakran megtörtént, hogy jótékonyságának teljesítéséhez hitelre szorult. De nemcsak önmaga volt jótékony, hanem rendkívüli mérvben közvetítette is a jótékonyságot. Amikor már sajátjából nem tellett, a haza közeli s távoli részén főurak és úrnők jótékonyságára apellált szegényei érdekében. De pénz- és értékadományainál nem kisebb, sőt lehetőleg nagyobb jótéteménye volt abbeli törekvése, hogy a segélyre szorultak könyöradományok helyett állandó keresethez jussanak, és rendkívül széles összeköttetéseinél fogva százakra rúgott a szegények, özvegyek és árvák száma, kiknek ilyen módon tisztességes egzisztenciát biztosított. A gyulai paplak két évtizeden keresztül valóságos jótékonysági iroda volt, ahol szintén az apátlelkész jótékonyságát élvező egy-két ifjú, a közügyek és kizárólag a szegények érdekében, százféle kérvény, megkeresés és kimutatás írásával volt állandóan elfoglalva. Páratlan jó szívéről tanúskodott az is, hogy, habár a legméltatlanabbul is megbántotta valaki - ami nem is olyan ritkán történt meg -, ha az illetőnek a legkisebb szívességet tehette, nem is várta, hogy az elébb bocsánatot kérjen tőle, hanem éppoly készséggel és lelkiismeretességgel eljárt az érdekében, mintha nem jogtalan sérelmet szenvedett, hanem az illetőnek lekötelezve lett volna. Hazájának hű fia, anyaszentegyházának hivatása magaslatán messze felülemelkedő papja, családjának önfeláldozásig szerető atyafia, a szegények, elhagyatottak gyámola, Gyula városának - amelynek pedig nem volt szülöttje, de amelynek közéletével két évtizeden át teljesen összeforrt - legkiválóbb, leghasznosabb polgára volt, akiről e város közönsége halálakor joggal elmondhatta Horatiussal: „Multis bonis ille flebilis occidit, nulli flebilior quam mihi." (A jók közül sokak bánatára halt meg, de senki keservére annyira, mint nekem.)