Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Arcélek a múltból

egyik háromszázezer lakosú nagy vármegyéjében, amint az évek múlva meg is valósult. De hogy az eseményekben a folytonossági folyamatot fenntartsam, meg kell említenem, hogy amikor a koalíció kebelében Apponyi Albert gróf tárcát vállalt, és Kéry bálványképe politikailag érvényesült s hatalomra jutott, Kéry nem tette magáévá a koalíció politikáját, amit, ha megtesz, igen magas pozícióra volt kiszemelve. A Deák-párti tradíciók szüntelenül mindig éltek benne, s ezekből kifolyólag Hodossyval együtt, testtel-lélekkel annak a Tisza Istvánnak híve lett, akinek atyja küldte s tartotta őt évtizedeken át politikai száműzetésben, és akadályozta tehetsége érvényesülésében s a közéleti szereplésben. A koalíció uralma alatt Kéry, aki szerényen élt nyugdíjából, nem ugyan professzionátusan, hanem csak hazafiúi buzgalomból, „nobile officiumként" újra publicisztikai tevékenységet kezdett kifejteni, mégpedig a Gajáry Ödön szerkesztette kitűnő Az Újságban, amely tudvalevőleg Tisza István gróf eszméinek volt hirdetője, s mint ilyen, nagy tekintélynek örvendett, különösen azon kiváló politikusok körében, akik a koalíció alatt teljes passzivitásba léptek, és nem zavarták a koalíciót, annak - különben sok jogos kritikát érdemlett - működésében. A passzív államférfiak között volt gróf Tisza Istvánon kívül gróf Khuen-Héderváry Károly, báró Láng Lajos, Hodossy Imre, Lukács László, ők s mások is végtelen élvezettel olvasták Kéry valóságos esszészámba menő magvas cikkeit, különösen a Deák Ferencről és annak politikájáról szólóakat. Láng Lajosnak, a tudós egyetemi professzornak s volt miniszternek annyira imponáltak ezek a cikkek, amelyeket könyvtárában bekötve őrizett meg, hogy az általa addig nem ösmert Kéry Gyulát otthonában kereste fel, annak barátságát kérve s szerezve meg. De valamennyi között legnagyobb feltűnést, sőt országos szenzációt keltett Kéry Horvátország című vezércikksorozata, melyben alaposan és behatóan foglalkozva a Magyar- és Horvátország között századokon át fennállott közjogi, közgazdasági s társadalmi viszonyokkal, meggyőzően fejtegette, hogy Magyarország részéről Khuen-Héderváry Károly gróf volt az az államférfi, aki báni minőségben a leghelyesebb, a legcélszerűbb és a leghasznosabb politikát követte Horvátországban. Ő - Kéry - mint író, heves ellenzéke volt Tisza Kálmánnak, de providenciális szerencsének ismerte mindig el, hogy KhuenHéderváryt küldte le Zágrábba. Ott senki oly jól - sem előtte, sem utána - nem tudta a magyar állameszmét szolgálni, mint Khuen-Héderváry, s ezért a legnagyobb hiba, sőt a legvérlázítóbb igazságtalanság róla - ahogy teszik - gúnyosan és ellenségesen, mint „granicsár"-ról írni, s őt annak aposztrofálni. A cikknek olyan frappáns hatása lőn, hogy Tisza István azt valóságos „államférfiúi cselekedetnek" nyilvánította, melynek meglesznek a kívánatos következményei; s meg is lettek, mert csaknem döntőleg járultak a koalíció későbbi feloszlásához s Khuen-Héderváry államférfiúi rehabilitálásához. A „granicsár" aposztrofálás pedig teljesen megszűnt a cikk megjelenése után. Khuen grófné, Teleki Margit grófnő, a lelkes magyar honleány - a nagy hírnevű és tragikus sorsú gróf Teleki László emigráns unokahúga -, ki végtelenül sokat szenvedett a férjének a magyar érzület hiányát felrovó, oly méltatla-