Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Arcélek a múltból

tarn, amikor Pestre mentem. Minden idejét a nála tanulásszámba menő olvasással töltötte. Ebben minden képzeletet felülmúlólag szertelen volt. Emlékszem, egyszer délelőtt tizenegy órakor kerestem fel, és ágyban, alva találtam. Mentegetőzött, hogy hajnali öt óráig olvasott. Kíváncsi voltam, micsoda kitűnő olvasmány kötötte le egész éjszakára terjedően érdeklődését? Kitűnt, hogy egy német könyv, amely Stettin város tizenhetedik századbeli gazdasági jelentőségéről szólt. Azt olvasta egész éjszaka. Olvasottsága folytán szédületesen nagy tudásra tett szert. Valóságos élő lexikon volt. Ismerte Magyarország összes főúri s nevesebb gentry családjai történetét, kinek hol és mennyi birtoka van vagy volt, minők az egymással való családi összeköttetések, és hogy minő jellegzetes események fűződnek hozzájuk. És megvolt hozzá az a bámulatosnak mondható emlékezőtehetsége, hogy amit egyszer elolvasott vagy hallott, azt évtizedek múlva sem felejtette el. Ennek előttem, különösen két ízben, csodás bizonyítékát adta. Egyszer meglátogatott engem a Békés szerkesztőségi helyiségében. Az íróasztal fölött egy kis huszártiszti fénykép díszlett. Dobay János nyomdatulajdonos polgármestert ábrázolta. Dobay, aki szintén a szobában volt elmondotta, hogy ő az ötvenes évek elején huszár főhadnagyként szolgált a hadseregben. Melyik esztendőben? - kérdezte tőle Kéry. 1854-ben kezdődőleg a 9. huszárezredben - felelte rá Dobay. Hiszen akkorié, János, Bukovinában is voltál a krími hadjárat alatt, ahová Ausztria - mely saját beismerése szerint hálátlanságával bámulatba ejtette az egész világot - egy megfigyelő hadtestet helyezett el, mégpedig Oroszország ellen irányuló éllel - folytatta Kéry. És megmondta Dobaynak, mi volt az ezred parolija, milyen színű az egyenruhája, ki volt annak a huszárezrednek a parancsnoka, s mely városban voltak elhelyezve. Dobay csodálkozva igazolta, hogy a legapróbb részletig minden úgy volt, hogy mondja. Egyszer a Kereskedelmi Csarnokban tartott szabadelőadást, éspedig két különböző témáról. Az egyik Pulcz, osztrák hadtestparancsnok tábornok ezredesi idejéről szólt, amikor is egy halálra ítélt magyar katonával szemben kegyelmet gyakorolt, a halálos ítéletet enyhe fogházbüntetésre változtatva. A nagyon érdekes, színes előadásba, csupán epizódszerűleg, valahogy beleszőtte a lissai győzőt,Tegethoff admirálist, aki nagy dicsősége után és annak dacára egy darabig kegyvesztett lőn. Másnap este hivatalos óra után összejött hivatali szobámban a városban „néppárt" néven ismert illusztris kis társaság, amelynek többek közt tagjai voltak: Csák György pénzügyigazgató, Meczner Mór pénzügyigazgatósági titkár, báró Vécsey Miklós, aki mint megyei földbirtokos nobile officiumként tiszteletbeli megyei aljegyzői állást töltött be egy ideig Gyulán, és Kéry Gyula. Valamennyien ott voltak az előző esti szabadelőadáson. Meczner szóba hoztaTegethoffot, akiről ezúttal hallotta először, hogy kegyvesztett is lőn. Kéry erre valóságos biográfiát mondott Tegethoffról, kegyvesztettsége okáról, majd rehabilitációjáról, s a témába melegedve elmondotta a lissai csata történetét. Mikor, melyik napon folyt az le, felsorolta úgy az osztrák, mint az olasz hadihajókat és valamennyi parancsnokának nevét. Meczner, aki háttal ült Kérynek, észrevétlenül leírta az összes neveket, adatokat, mégpedig - bevallotta - azzal a maliciózus célzattal, hogy szakkönyvben utána fog nézni, és azokat