Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Történetek, krónikák, legendák

tánsokban is, mert a magyar parlamentnek alig volt iparos tagja, ki az egyetemes érdekeken kívül az ipar különleges érdekeit is hivatásosan képviselni s előmozdítani tudta volna. A Gyulán általuk legelőnyösebben megösmert Dobayt úgy értékelték, mint a leghivatottabbak egyikét, akire mint iparosra a parlamentben szükség lenne. S ezek az iparos vezérférfiak, miután tudomások volt arról, hogy Dobay, politikai pártállását illetőleg 48-as, az ő tudta nélkül propagálták az országos 48-as Párt előtt, hogy senki mást, hanem csakis őt deklarálják a párt gyulai jelöltjének. Ezt a közbelépést a párt és különösen annak illusztris elnöke, Irányi Dániel honorálta is, úgyhogy azután nemcsak helyben, hanem fentről is ostromolták Dobayt a jelöltség elfogadására, ami elől - kedve ellenére ugyan -, de képtelen volt kitérni. Ez a Dobay jelöltségének a hiteles históriája. Göndöcs, miután tisztában volt vele, hogy a 48-asok feltétlenül szintén fognak jelöltet felléptetni - amint az elkerülhetetlen is volt - nemcsak hogy nem neheztelt Dobay felléptetése miatt, hanem tudva azt, hogy kettőjük között a választási küzdelem nem fog elfajulni, sőt a legnagyobb lojalitással bonyolódik majd le - amint az a valóságban történt is -, nemcsak megnyugodott Dobay ellenjelöltségében, hanem örült is neki. Beszámoló-, egyben programbeszédében, amelyet egy vasárnap délelőtt a városháza erkélyéről mondott el, ama óhaját is kifejezte, hogy mindenki meggyőződése szerint adja le szavazatát; a maga részéről nagy súlyt fektetve rá, hogy a legkisebb lélekvásárlástól is mentes, tiszta mandátumot kapjon, mert így értékes éz neki, és a képviselőséget csak ezen az áron fogadja el. Ennek az óhajnak - mellesleg írva - nemcsak esztétikai és etikai, hanem praktikus oka is volt, mert azt jelentette, hogy ezúttal nem akar a választásra az elkerülhetetlen plakát-, toll- és zászlókészíttetési költségeken felül áldozni. így értelmezte ezt a hallgatóság és közötte a csizmadia ipartársulat érdemes elnöke - egyébként pedig bormérő és az egyik ösmert kortestanya tulajdonosa -, Gerebenics István uram is, aki, mint lelkes párthíve, a városházától hazakísérte Göndöcsöt a parókiára, ahol áradozó szavakkal kinyilvánította a beszámoló- és programbeszéd fölötti elragadtatását. - „Különösen az fogott meg és tetszett nagyságos és főtisztelendő uram beszédében, hogy vesztegetéstől mentes, tiszta mandátumot kíván. Ez nagyon helyes is. De hát - fűzte hozzá aggodalmasan - ha így kell lennie, azt kérdezem, mi lesz akkor az a »kapocs« ami a népet összehozza és összetartja. Valami ilyen kapocsnak mégis kell lennie; anélkül nem megy sehogy se a dolog, és ki vagyunk téve a bukásnak." Göndöcs megértette bormérő „önzetlen" hívének aggodalmát, és megnyugtatásul a délutáni órákban egy jókora hordónyi bor került Gerebenics uram pincéjébe, mely bor - mellesleg írva - jobbadán pénzért csúszott le ezután a szomjas választók torkába. Innen származik a sok esetben ma is használt, sőt fogalommá vált „kapocs" szó, melynek eredetét immár kevesen tudják. Hanem a 48-asok fészke, az Újváros kapocs nélkül is - náluk ugyanis erről sohase lehetett szó - ismét megbízhatónak és hűnek bizonyult, olyannyira, hogy egyetlen „Frici" sem akadt közöttük. (Fricinek nevezték - mint megírtam - azt a két újvárosi embert és azóta ivadékaikat is, akik 1869-ben, nagy megdöbbenést keltőleg, ^Cénckheim Frigyesre szavaztak.) Sőt megtörtént az is, hogy olyanok,