Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

Hol volt „Julamonustra” és Vata földvára? A középkori Gyula kezdetei

nagy kedvezményeket adott és szerzett Gyulának. Feltételezte, hogy a hetipiac mellett országos vásárok tartásának jogát is megkapta még 1419 előtt. XVI. századi forrásokból visszakövetkeztetve úgy vélte, hogy Gyula néhány további kiváltsága is Maróthitól származhatott: szabad királyi városok módjára okleve­leket állíthatott ki az adás-vevésről, adóját maga szedte és polgárai felett rész­ben maga bíráskodhatott. 210 Ezeket Scherer is megismétli, de ő még korábbról, az Anjouktól és a Losoncziaktól eredezteti Gyula privilégiumainak egy részét (bíró- és elöljáró-választás, vásárjog, vámmentesség az uradalmon belül). 2U Nem állítjuk, hogy e visszakövetkeztetések alaptalanok, de az Anjouk korából egyetlen konkrét forrásadatra sem támaszkodhatnak és a Losoncziak idejéből is csak néhány értékelhető mozzanatra tudtunk hivatkozni. A Maróthiak birtok­lása alatt pedig mindössze annyiról tanúskodnak az okleveles források, hogy Gyulának hetipiaca volt és már nemcsak birtoknak, hanem - mint fentebb idéz­tük - mezővárosnak is (oppidum, civitas) nevezték. A város pecsétje (amely valóban bizonyos önkormányzati jogok meglétére utal), egyházai, a vár mint uradalomközpont és rezidencia felépülte azonban mind további súlyok a mér­leg serpenyőjében. A XV század első felében már gyulai származású diákok is feltűnnek a külföldi egyetemeken. Emellett legalábbis megindult a közvetlenül Gyula mellett fekvő falvak Gyulába olvadása, mert Újfalu 1422-ben már utca­ként szerepel. 212 Feltételezhetjük, hogy Gyula kezdett városiasodni és egyre több vonatkozásban városi szerepkört betölteni, így nemcsak egy-két kiragadott is­mérv alapján sorolhatjuk ebben az időszakban a mezővárosok közé. A település lélekszámáról azonban még nincsenek adatok. További mintegy jó évszázados történetét tekintve viszont azt mondhatjuk, hogy még minden téren nagyará­nyú fejlődés előtt állt, amely által az ország mezővárosainak élvonalába emelke­dett. Jogi szempontból a XV század második felében már majdnem elérte a csúcsot. Ebből az időszakból, illetve a XVI. század első évtizedeiből maradtak ránk azok a dokumentumok, amelyek a mezőváros egyes szabadságait konkré­tan megfogalmazzák. A Maróthiak magvaszakadtával 1476-ban a gyulai uradalom egy időre ismét királyi tulajdonba került. Mátyás király még ugyanazon évben az ország egész területén mentesítette a gyulai polgárokat mindenféle árujuk után a vám­fizetés kötelezettsége alól. 213 1482-ben Mátyás fiának, Corvin Jánosnak ado­mányozta az uradalmat. Mivel Corvinnak nem sikerült megszereznie a trónt, ez azt jelentette, hogy Gyula ismét földesúri város lett. Corvin uradalmi tisztjei­nek túlkapásai, jogsértései miatt megindult a lakosság elvándorlása Gyuláról. A lakosok panaszát orvoslandó Corvin 1496-ban kiváltságlevelet adott a gyulai­aknak, amelyben rögzítette jogaikat és egyben újabb kedvezményekben részesí­tette őket, amelyek révén a gyulai polgárok helyzete több vonatkozásban is megközelítette a szabad királyi városok polgáraiét. 214 Corvin ez alkalommal a szabad mezőváros („liberum oppidum") jogállását adta meg Gyulának. Kivált­ságlevele többek között azt is kimondta, hogy nem officiálisai, uradalmi tisztjei, 52

Next

/
Thumbnails
Contents