Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

Hol volt „Julamonustra” és Vata földvára? A középkori Gyula kezdetei

Losonczi János mint a gyulai plébániatemplom kegyura azzal a kéréssel fordult IX. Bonifác pápához, hogy részesítse búcsúban azokat, akik a templom fenn­tartásához adománnyal vagy alamizsnával járulnak hozzá. A pápa, akiről isme­retes, hogy sok botrányt okozott a búcsúhirdetés pénzügyi kihasználásával, 190 1398. július 6-án kelt oklevelével teljesítette a kérést. Azt kívánván, hogy a váradi egyházmegyében lévő Szűz Máriának szentelt gyulai parókiális egyházat, amely­hez ájtatosság céljából nagy népsokaság sereglik, látogassák és fenntartsák, mind­azoknak elengedett száz napot a rájuk szabott vezeklésből, akik az oklevélben felsorolt ünnepeken felkeresik a mondott egyházat és fenntartásához alamizs­nájukkal hozzájárulnak. A búcsú érvénye nem terjed ki azokra, akik más alkal­makkor látogatják az egyházat és járulnak hozzá fenntartásához vagy építésé­hez. 191 Ebből a megszorításból kiderül, hogy a plébániatemplom átépítése, bő­vítése ekkoriban volt napirenden. Úgy véljük, hogy ehhez az időponthoz köthe­tő a Jankovich B. Dénes által átmeneti periódusként megjelölt építési szakasz, amelyben a főhajót nyugati irányban meghosszabbították és saroktámpillérek­kel látták el. Talán egy gótikus szentélyt is építettek. Ekkor végeztek először nagyobb arányú bontást a korábbi épületen. 192 Külön figyelmet érdemel az oklevélnek az a megjegyzése, hogy a gyulai plébániatemplomhoz ájtatosság céljából nagy népsokaság sereglik, vagyis az éppen engedélyezett búcsútól függetlenül, azt megelőzően is. Láttuk, hogy méretével kitűnt, és olyan szentképet, esetleg ereklyét is őrizhetett gyulai egy­ház, amely különös tiszteletben állt. Ha azonban országosan ismert kegyhely, búcsújáróhely lett volna, akkor valószínűleg megemlékeztek volna erről a XV­XVI. századi források. Azt gondoljuk, hogy a Gyula környéki 8-10 falu vagy egy még tágabb körzet lakosaira gyakorolt vonzást Gyula egyháza. Losonczi János 1401-ben vagy 1402-ben történt elhunytával, mivel fiú örökös nem maradt utána, a gyulai uradalom visszaszállt a királyra. Zsigmond 1403-ban számos érdemének jutalmául hű emberének, Maróthi János macsói bánnak adományozta, akit 1404 májusában az aradi káptalan beiktatott új bir­tokába, Zsigmond pedig 1405. november 28-án kelt díszes formában kiiállított oklevelével megerősítette a birtokadományozást. Maróthi, a Valkó megyei kö­zépnemes Zsigmond adományainak köszönhetően az országos főméltóságok, a bárók sorába emelkedett, és egyik biztos támasza lett a király megerősödő, ke­vés emberre alapozó kormányrendszerének. 193 Meglepő módon 1405. október 6-án egy hatalmaskodási ügyben Maróthi gyulai várnagyai („castellani de Gywla"), Vízközi András és Benedek szerepel­nek, márpedig, ha Gyulán már létezett volna vár, annak az uradalom tartozéka­it felsoroló oklevelekben az első helyen kellett volna állnia. A rejtély megoldásá­ra egyetlen magyarázat kínálkozik. Maróthi várnagyai Losonczi János megerő­sített udvarházát, kúriáját foglalhatták el, amelyet várnak (castrum) nem, de védelmi célra is alkalmas kastélynak (castellurn) lehetett nevezni. 195 E védhető kastély földesúri lakhelyül szolgáló épülete volt a palota. Feltehetőleg ennek 49

Next

/
Thumbnails
Contents