Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)
A honvédtisztek gyulai fegyverletétele a források tükrében
dezett emlékülésen került felszínre, hogy tisztázatlan kérdések vannak a fegyverletétel körül, s ezért szükséges újra megvizsgálni az eseményekre vonatkozó forrásokat. 13 Miközben a történeti irodalomban is a 22-i dátum rögzült, két perdöntő forrást is publikáltak, amelyek éppen ezt cáfolták. Katona Tamás már 1979-ben közölte az aradi vértanúkról összeállított forráskiadványában Wilhelm von Montenuovo cs. kir. vezérőrnagy Haynaunak küldött jelentését, amelyben Montenuovo leírja, hogy augusztus 22-én este vonult be Gyulára dandárjával, és akkor még fegyvert viselt valamennyi felkelő tiszt. 14 Tehát a lefegyverzésükre már csak 23-án kerülhetett sor. Megerősítik ezt Ecsedy Gábor gyulai református lelkész egykorú feljegyzései is: „Görgey Táborából való mintegy tízezer fogoj érkezett ide Világos Arad felől, tisztekkel, kik hasonlóul fogjok voltak, és a kardot is aug. 23kánn lerakatták vélek..." 15 Görgey táborában a világosi fegyverletételkor 11 honvédtábornok volt. A hadsereg három hadtestének parancsnokain, Nagysándor Józsefen, LeiningenWésterburg Károlyon és Poeltenberg Ernőn kívül még Aulich Lajos (egyben hadügyminiszter), Kiss Ernő, Láhner György, Knezic Károly, Schweidel József, Török Ignác, Gáspár András és Lenkey János. 16 A temesvári csatavesztés (aug. 9.) következtében felbomlott déli hadseregből sokan, valamint a kormányhivatalnokok (pl. Csány László miniszter) és országgyűlési képviselők közül is többen Görgey táborába menekültek. 17 A világosi fegyverletételt követő napon, augusztus 14-én Rüdiger lovassági tábornok ebédre hívta meg a honvéd tábornokokat és néhány további főtisztet József főherceg kisjenői kastélyába. 18 Görgeyt innen Nagyváradra vitték az orosz sereg főparancsnokának, Paszkevics hercegnek a főhadiszállására. Az oroszok terve az volt, hogy foglyaikat mind Nagyváradra viszik. Haynau ebben a hiszemben volt még augusztus 18-án is, mert all „lázadófőnökért" („Rebellen Chefs"), a debreceni országgyűlés számos képviselőjéért és azokért a felkelő tisztekért, akik korábban a cs. kir. hadseregben szolgáltak Nagyváradra szándékozott szekereket küldeni. 19 Mivel a foglyok sorsáról folytatott üzenetváltások tisztázták, hogy a Temesvárott lévő Haynaunak kell átadni őket, a foglyokat az oroszok csak Sarkadig vitték. Arról is olvashatunk, hogy a legénységet Zarándra kísérték, míg a tiszteket Sarkadra. 20 Ezt állítja Asbóth is. Rüdiger ismeretlen nevű segédtisztje megjegyzi, hogy „Zarándban, ebben a kis városban, ahol hadtestünk törzse berendezkedett és ahol az összes foglyokat is összegyűjtötték, nagyon nehéz volt élelemhez jutni", s szerinte ez indokolta Rüdiger ebédmeghívását is. 21 Drozdov főhadnagy viszont azt írja visszaemlékezésében, hogy augusztus 14-én hajnalban már Kisjenőre értek: „Ezen a napon a hadifogságba került legénységet Kisjenő mellett táborban helyezték el, a tábornokoknak és tiszteknek pedig a városkában jelöltek ki szállást." 22 Augusztus 16-án Paszkevics arról tájékoztatta Schwarzenbérget, hogy Görgeyn kívül all forradalmár tábornok, a tisztek és majdnem 30 ezer honvéd Sarkadon vannak elszállásolva, ugyanazon nap Rüdiger is említi Haynaunak írt 313