Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)
A honvédtisztek gyulai fegyverletétele a források tükrében
A következőkben olyan forrásokat állítunk egymás mellé és vetünk össze, amelyek a honvédtisztek gyulai fegyverletételének körülményeiről tudósítanak. Elsőnek a nemzetőrként, majd huszárkapitányként szolgált Podmaniczky Frigyes báró naplójából idézünk két részletet. 1849. augusztus 23-án írta naplójába Gyulán e sorokat: „Augusztus 12-én vonultunk Világos vára alá; augusztus 13-án állottunk fel tömegekben Szöllősön s raktuk le fegyvereinket s adtuk át lovainkat, s egy a kétségbeesést megközelítő óra múltán vitéz seregünk legénysége hadi foglyokúl hajtatott el csorda módjára, két sor idétlen s otromba orosz gyalogság közé szorítva Sarkadra s onnan ide Gyulára - a tiszteknek meghagyatván fegyvereik és lovaik." Később még a következőket jegyezte fel: „A sok szép szónak s okoskodásnak az lett vége, hogy Gyulára érvén, az oroszok átadtak, illetőleg kiszolgáltattak az osztrákoknak, a mely ténynek első következése gyanánt kardjainkat a gyulai kastélyban le kelle raknunk, szigorú parancsot vévén egyszersmind egyenruháink letételére. Fegyvereink átadásának ellenőrzésére egy magyar mágnás volt kiküldve, a kinek nevét felemlíteni nem tartom itt szükségesnek, mert nem lehet czélom ama szomorú időszak lehangoló egyes tüneteit e kis munkám keretében föleleveníteni. Mindenki számoljon le önmagával, én nem akarhatok már leszámolni senkivel. Gyuláról Mácsára s onnan Aradra a Parmagyalogság és a báró Cress könnyű lovasezred kísért; ez utóbbi ezred tisztjei között báró Czigler és gróf Solms ismerőseinkre találtunk, a kik mint igaz vitéz katonák a legnagyobb előzékenységgel bántak velünk, s a hajdanában közöttünk létezett barátságot meg nem tagadva, őszintén, leplezetlenül s a mint az férfiakhoz illik, nyíltan megbeszélték hadifoglyaikkal a lefolyt eseményeket." 3 Asbóth Lajos ezredes szintén résztvevője volt az eseményeknek, amelyekről 1862-ben kiadott emlékiratában számol be: „A [világosi] gyászjelenet a magyar fegyveres dicsőség hanyatlásával annyira egyező naplementével végződött. Rüdiger gróf az esthomályban tartott szemlét a lefegyverzett csoportok felett. A tisztek utasítást kaptak, miszerint 14-én Kis-Jenőre menjenek, az oly sok csatában győztes honvédeket - mint foglyokat kísérték Zarándra, hogy később egymástól elkülönítve az osztrák katonaság közé sorozzák be őket. (...) Még Kis-Jenőn az orosz lovassági tábornok, Rüdiger gróf a magasb rangú főtiszteknek díszebédet adott. Itt láttuk Görgeit legutószor. Rüdiger tábornok a kiválóan barátságos házi gazda szerepét játszá, s többször méltányló elismeréssel szólt a magyar hadsereg vitézségéről. (...) Mint említők, a fegyverlerakás következtében foglyokká lett magyar tisztek aug. 14-én kíséret nélkül mentek Kis-Jenőre. Itt választották Molnár [Ferdinánd] ezredest az orosz felügyelők s a magyar tisztek közt való közbenjárónak. Molnár ezredes az összes fogoly tiszteket 4 osztályba sorozá és különösen a három hadtest 4 s a tartalékhad felosztása szerint, kiknek élelmezéséről az illető hadtestparancsnokok, Nagy Sándor, Pöltenberg és én tartoztunk gondoskodni. (...) Az egésznek vezetése Anrep orosz altábornokra [pontosabban: altábornagy] bízatott, ki a felügyelést oly szelídséggel vitte, a mint azt a magyar tisztek méltán megvárhatták. 15-én az egész transport 310
