Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

A fordított világ mentális sémája és Antonius atya fordított világa

74 A két filozófus egymással ellentétes attitűdjének leírásai Seneca (De ira. II. X. 5. és De tranquillitate animi. XV 2.) és Iuvenalis (Szatírák. IV 10. 28-35 és 51-53) írásaira vezethetők vissza. Vö.: L. A. Seneca: De ira. A haragról. (Ford. Kovács Mihály) Seneca Kiadó, 1992. 88-89., L. A. Seneca: De brevitate vitae - De tranquillitate animi. Az élet rövidségéről -A lelki nyugalomról. (Ford. Bollók János) Pécs, 1992. 142-143. és Persius és Iuvenalis: Szatírák. (Ford. Muraközy Gyula.) Bp. 1997. 114. Lukianosz is többször említi példájukat. (VÖ. különösen: Filozófusok árverése. I. m. I. köt. 350-352.) A „síró filozófus" toposzáról vö. még: G. S. Kirk-J. E. Raven-M. Schofield: A preszókratikus filozófusok. Bp. 1998. 274. Ficino olyan fontosnak találta a két filozófus példáját, hogy Careggiban lévő villájában meg is festette a témát: Démokritosz és Hérakleitosz a földgömb mellett álltak kétfelől a képen. (Maradtak fenn hasonló jellegű ábrázolások.) A két filozófus viselkedésére többféle magyarázatot adott: „Miért nevetett annyira Démokritosz, miért gyászolt Hérakleitosz? Az egyik, amint vélem, az emberek balgasága, a másik a nyomorúsága miatt. A balgaság ugyanis nevetségesnek tűnik, a nyomorúság viszont siratni valónak." Másik helyen: mindkettő „a csőcselék, e szörnyűséges, őrült és nyomorúságos állat miatt". Végül a legérdekesebb magyarázat: „mivel az erényeket színleg gyakoroljuk, de a bűnöket valóságosan, ezért, amennyire rajtunk áll, színleg leszünk boldogok és valójában boldogtalanok. Ezért nevetett Démokritosz és sírt Hérakleitosz, ebből akart kigyógyítani Szókratész, de csak Isten hozhat rá gyógyulást." (Idézi P. O. Kristeller: Die Philosophie des Marsilio Ficino. Frankfurt/M. 1972. 227.) Sebastian Franck az emberi történelemben lélek és test, Krisztus és Ádám folyton ismétlődő harcát látva szomorúan jegyzi meg: „Annak, aki ezt a dolgot komolyan szemléli, nem lenne csoda, ha a szíve megszakadna a sírástól. Ha viszont csúfondárosan nézzük, mint Démokritosz, a nevetéstől kell szétpukkadnunk. Ilyen szemfényvesztést űz a világ. Isten szemében mindnyájan nevetség, mesebeszéd és farsangi játék vagyunk." (Idézi Alexandre Koyré: Mystiques, spirituels, alchimistes du XVP siécles allemand. Gallimard, 1971. 73. Előtte már Erasmus is arról írt Lukianosz alapján, hogy az égiek számára mennyi mulatságra, szórakozásra adnak alkalmat az emberkék: „micsoda színház, a balgáknak milyen tarka forgataga". (A Balgaság Dicsérete. 131-133.) Montaigne kijelenti (I. 50.), hogy Démokritosz kedélyét szereti inkább, ám ennek az oka nem az, hogy a nevetés kellemesebb a sírásnál, hanem az, hogy még több megvetést és elítélést fejez ki, mint a másik. (Michel de Montaigne: Essais. Kiadja P. Michel. I. köt. Paris, 1972. 439-440. Morusról Erasmus állapítja meg, hogy Démokritoszt, a nevető bölcset követi (i. m. 47.), Rabelaisról Hugues Salel verse és Du Bellay állít hasonlót. (Oeuvres completes. 211. és 1233.) 75 A humanisták látás- és ábrázolásmódjának számos egyéb - itt nem részletezhető - forrása volt még. így pl. a Biblia, különösen Pál apostol levelei (ami a világ szemében bolondság, az valójában bölcsesség, illetve a világ bölcsessége balgaság), a platonikus filozófia és egyes antik auktorok, mint Lukianosz és Horatius hatása (a „ridendo dicere verum" és az „utile dulci" esztétikai elve). A Balgaság Erasmus művében hivatkozik is az utóbbi tanácsára: „Misce stultitiam consiliis brevem: / dulce est desipere in loco" (vagyis: a bölcsességbe keverj kis balgaságot: olykor édes a bolondozás). Carm. IV 12, 27-28. Vö.: Erasmus: i. m. 168-188. 76 Gargantua 20. fej. Oeuvres completes. 53. 77 Walter S. Gibson: Bruegel. New York-Toronto, 1977. 79. 78 Karel van Mander: Hírneves németalföldi és német festők élete. Bp. 1987. 82-84. 79 Van Mandert idézi W>lfgang Stechow: Bruegel. Köln, 1977. 39. 80 Bob Claessens-Jeanne Rousseau: Pieter Bruegel. Tielt, 1981. 205. 81 WS. Gibson: i. m. 65-87. és 109-119. Vö. még: WStechow: i. m. 31. 52-61. és 70-72. 82 H. Arthur Klein: Graphic worlds of Peter Bruegel the Elder. New York, 1963. 96. 83 „Quare valete, plaudite, vivitej bibite, Moriae celeberrimi Mystae." Erasmus von Rotterdam: Morias Enkómion sive Laus Stultitiae. Ausgewählte Schriften. II. köt. Darmstadt, 1975. 210. 84 P. O. Kristeller: i. m. 194. Ficino írja, hogy mindnyájanTantaloszok vagyunk. 304