Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)
A fordított világ mentális sémája és Antonius atya fordított világa
mulattatni akar művével, illetve méltó módon megörökíteni az eseményeket. Az udvari emberre vonatkozó ismereteit részben a kastélybeli társalgásokból szerezhette, de a már eddig kifejtettek és a következők alapján bizonyosnak vehető, hogy olvasta Castiglione művének valamely német fordítását. Mivel a tudomány, az elméleti dolgok nemigen érdekelték, Castiglione könyvéből is csak a legfontosabb, egyszerű, praktikus ismereteket emelte ki és hasznosította emlékiratában, valamint a gyakorlatban. Antonius atya pontos képet fest a főúri életről, amint az Harruckern gyulai nyári mulatókastélyában és a Károlyiak nagykárolyi és erdődi kastélyaiban folyt. Castiglione megjegyzi, hogy a fejedelemnek fölötte bőkezűnek, fényűzőnek és adakozónak kell lennie, rendezzen ünnepeket, játékokat, pompás felvonulásokat és nyilvános látványosságokat. 22 A lélek természeténél fogva az öröm felé hajlik, ezért az emberek sok mindent kigondolnak (ünnepek, látványosságok, játékok, színház stb.), ami a szem és a lélek gyönyörködtetésére szolgál. Az ilyen szórakozásokat mindenféle ember szívesen veszi, köztük a szigorú filozófusok és a szent szerzetesek is, mindnyájan orvosságot és enyhülést keresnek, ami felüdíti őket. 23 Több helyen is ír a játékról és különösen részletesen a tréfáról. Antonius atya emlékiratából pedig éppen azt láthatjuk, hogy az arisztokrata életnek a hétköznapokkal szemben az ünnep, a játék és a tréfa áll a középpontjában, ilyen értelemben szinte nem más, mint folytonos karnevál. A családi ünnepek (esküvő, születésnap, névnap) nemcsak mulatságot kínálnak, hanem a rendi reprezentáció igényeinek is eleget tesznek. A pompa, a bőség (a pazarló fogyasztás pl. a fényes lakomák alkalmával) mellett meglepő, különleges látványosságok (pl. ünnepélyes bevonulás, tűzijáték és színielőadások) tartoznak hozzá. A tréfa és a játék szerepére Antonius atya személye kapcsán kell kitérnünk. Castiglione külön fejtegetést szentel könyvében a tréfáknak vagy élceknek (facetiae). A Rabelais által is hangsúlyozott, Arisztotelésztől származó gondolatból indul ki, amely szerint a nevetés az ember sajátja, s ezért az embert így lehetne meghatározni: nevető állat. 24 A nevetés annak a jele, hogy vígság uralkodik a lélekben, amely természeténél fogva az öröm felé hajlik. Mindaz, ami nevetést fakaszt, egyúttal felvidámítja a lelket és örömet szerez, ezért mindenki szereti a nevetést, és nagyon dicséretre méltó az, aki kellő időben és megfelelő módon előidézi. A tréfáknak három fajtáját különbözteti meg: a) a kellemes és vidám összefüggő elbeszélés, amely valami esetet idéz elénk. Némely ember annyi bájjal és oly tetszetősen tud valamilyen esetet előadni, melynek szem- vagy fültanúja volt, hogy szavaival és mozdulataival szinte hallgatósága szemei elé varázsolja és úgyszólván kézzelfoghatóvá teszi. Ezt más szó hiányában vígságnak vagy kedélyességnek lehetne nevezni. Előadójának megengedhető a tettetés, bár az igazat mondja, azt mégis valamilyen kis hazugsággal ékesítheti, túlozva vagy kisebbítve szükség szerint. Mások utánzása, hibáinak tréfás felsorolása is e fajtához sorolható. 25 285
