Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

A fordított világ mentális sémája és Antonius atya fordított világa

mét. Az egész kastélyban mindenütt zene szólt, mindenütt táncoltak, „még a papok is táncoltak a kórusban zsoltároskönyvükkel, amint Isten fütyölt nekik, egyszóval ott a menny is hegedűkkel volt tele".

10 Gyulán pedig Jozefa és Terézia kisasszony (Jozefa zene- és énektanárnője) oly tökéletesen muzsikált és énekelt, hogy Antonius atya az ég angyalait vélte hallani.

11 Amikor ausztriai utazására indult, Budát elhagyva már a harmadik mennyországban érezte magát Pál apostol oldalán.

12 Ugyanezt érezte Harruckern Bécs melletti díszkertjében is, ahol nem tudott betelni az egymást követő csodákkal, amilyenek talán még a Paradicsomkertben sem láthatók. Sőt megtapasztalta azt, amit a földi Paradicsom közelében élő emberekről mesélnek, hogy a növények illatával lehet jóllakni.

13 Harruckern bécsi palotájában is az angyalok honában érezte magát.

14 Vágyakozott arra, hogy új szépségeket, tájakat, városokat és érdekes dolgokat ismerhessen meg. Bécs látványa az istenszerelem elragadtatott ódájára indította: „megérkeztem gyönyöreim hőn óhajtott kapujához, elértem vágyaim egyetlen célját, megkaptam, amit szívem kívánt, meghódítottam a békesség helyét, megleltem lelkem régóta kívánt vigaszát, és sóvár szemeimnek oly dicső nyughelyet találtam, ahol lelkem új életre éledt, szemeim bőségesen jóllaktak és sokkal többet láttak, mintsem reméltem, többet tapasztaltak, mintsem képzeltem volna és többet élveztek, mint érdemleném." Isten helyett azonban a várost ízleli és iszsza mámorosan. Szójátéka is ezt fejezi ki: „Wíen"-ből a betűk fölcserélésével „Vífein"-t kap, Bécs így a Vőlegény, Krisztus, illetve az istenszerelem borának helyébe lép: „az Énekek éneke szerelmes menyasszonyához hasonlóképpen bebocsátást nyertem a borospincébe. Szemeim gyönyörűségének, szívbéli örömömnek és egyetlen vigalmamnak borospincéjébe, ahol a sosem remélt csodák ezer édességével inkább szívem, mint szám ette és itta teli magát."

15 Mindebből láthatjuk, hogy Antonius atya a külső földi világban, pontosabban a főúri életben, annak színhelyein és Bécsben éppen nem a fordított, hanem az eszményi, isteni világot fedezte fel. Ez a világ egyrészt az érzéki örömöké, élvezeteké, de mégsem valamiféle Eszem-iszom ország, mivel itt a lélek is örvendezik, Antonius atya lelkének öröme, elragadtatása is a részegséghez hasonlatos. Szó sincs már arról, hogy közel a végítélet, a földi világ és a test a bűn rabja, az érzékek olyan ablakok vagy ajtók, amelyeket gondosan zárva kell tartani a bűn, a gonosz előtt. Éppen ellenkezőleg, Antonius atya a külső, érzéki világban nem az ördög kísértéseit és cselvetéseit látja, hanem Istent és a Biblia vágyott helyeit: a földi és az égi Paradicsomot, a Kánaánt, az örök testi-lelki öröm és boldogság térségeit. Lelkesedésében felmagasztalja, szentesíti a földi világ profán helyszíneit, urait is isteníti, isteninek vagy angyalinak látja és kívánja láttatni őket. Ezzel igazolja és indokolja is lángoló szeretetét, amellyel a világ felé fordul. Talán nem túlzás azt állítanunk, hogy Antonius atyánál már tapasztalható valami a rokokó életérzés szenzualizmusából az érzékelés kultuszának értelmében, amely úgy nyilvánult meg, mint „a kellemest, a gyönyört okozót, 282