Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

Egy XVIII. századi arisztokrata családmulattatója. Antonius atya históriái

elhunyt Károlyi József (1768-1803). Lehetett viszont apja, Károlyi Antal, aki csak 1791. augusztus 24-én halálozott el. Az inspektor valóban említi ugyan „a mostani grófok atyját" (Károlyi Józsefet), de azután nem róla beszél, hanem a „megboldogult gróf "-ról, az „öreg úr"-ról, vagyis Károlyi Antalról. Az inspektor ugyanis föltehetőleg az 1780-as évekre emlékezett vissza. A később granáriumnak használt színház pedig a piaristák iskolájának eredeti épületében volt, ahonnan 1767-ben új iskolaépületbe költöztek át. (Vö.: Szatmár vármegye. Szerk. Borovszky Samu. Bp. é. n. 171-179. 344-345.) A színház azonban - mint a forrásból megtudjuk - a régi épületben maradt, és a fenti módon használták is egy ideig. 226 A püspöki palotát építtető és 15 ezer kötetes könyvtárat alapító Patacich Ádám nagyváradi püspök 1764-ben Dittersdorfot szerződtette zenekarához, akinek elődje a püspöki székhelyen Michael Haydn (Joseph Haydn öccse) volt. (Staud: i. m. 2. rész 43.) Igaz, a püspöki rezidencia és a gyulai nyári kastély nemigen hasonlíthatók össze. A Harruckernek „rezidenciája" Bécsben volt. 227 P. Bürke: i. m. 369. A végbement intellektuális és társadalmi változásokról lásd még K. Thomas: i. m. 767-794. 228 Marczali Henrik: Mária Terézia 1717-1780. Bp. 1891. 215-236., Gustav Gugitz: Das Jahr und seine Feste im Volksbrauch Österreichs.'Wien. 1949. I-II. köt. A XVIII. század elején a hatóságok kiszorították Bécs utcáiról az álarcos mulatságokat. 1743-tól büntetést szabtak ki arra, aki az utcákon maszkban mutatkozott. (I. m. I. köt. 16-19.) Zoltán József ismerteti Mária Terézia 1772. évi báli rendelkezését, amely az 1773. év farsangjának bálozását szabályozta Pest-Budán. Eszerint álarcos bálokat csak a kijelölt helyeken volt szabad tartani. A lárvákat csak a bálon viselhették, az utcákon álarcosán csak gyaloghintóban, kocsiban volt szabad mutatkozni. (I. m. 170173.) Az ünneplő utca hajdani kiváltságaiból egyre kevesebb marad - írja Bahtyin. Az udvari ünnepek viszont részben a karneváli hagyományból táplálkoztak. (I. m. 46., 130.) 229 Vö.: Horányi Mátyás: Eszterházi vigasságok. Bp. 1959. 34. és 62., Staud: i. m. 1. rész. 8-9. 230 Mária Terézia udvaráról: Peter Reinhold: Maria Theresia. Frankfurt/M. 1979. 182-201. és Marczali: i. m. uo. 231 P. Reinhold: i. m. 185. 232 Magyar történet VI. köt. 257. 233 Az erdélyi nemesség zömének véleményét fejezi ki Rettegi György, aki „némely urak" kolozsvári farsangolását mint az Erdélyben is terjedő „nájmódi" egyik botránkoztató megnyilvánulását jegyezte föl: „...egymás között bál nevű vendégséget (melyben éppen annyi istenes dolog megyén végbe, mint régen a Báál isten tiszteletiben) celebráltának. Ezek álorcában, parasztember köntösbe a férfiak, az asszonyok parasztasszony köntösbe öltözvén, egyiktől a másikra jártának seregestől, ettek-ittak, táncoltak (egyéb gonoszságokat is hogy ne cselekedtenek, ki gondolhatná -, de én azt elhallgatom), bujálkodtak még csak az ételekben is, mivel parasztember módra puliszkát, sóstejet, korpacibrét fakalánokkal ettek..." (Rettegi György: Emlékezetre méltó dolgok 1718-1784. Közzéteszi Jakó Zsigmond. Bukarest. 1970. 162.) 234 Ez a karneváli jellegű kép azonban már az udvari-arisztokrata világ ellenpólusaként kap új értelmet. Egyoldalúan groteszk és komikus, zsáneralakká, bohócfigurává laposít. A nevetés pedig csak ezt a szférát veszi célba, nem a világot és intézményeit általában, tehát pl. a parasztlakodalmat és nem általában a lakodalmat. 255