Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

Egy XVIII. századi arisztokrata családmulattatója. Antonius atya históriái

bosszút, mint a szúnyogvadászon, és ez egészen addig tartott, míg Gyulán voltunk. Azt kívántam, bárcsak törne ki a foguk, de nem volt nekik" - fejezi be történetét.

118 A pátert, aki minden módon pusztította az állatokat, tehát utolérte a büntetés, az állatok boszúja, ugyanúgy, mint az előző történetben. A való életből vett történetek mögött egy valóban hosszú életű mentális séma, a fordított világ motívumának egyik változata sejlik föl, amely nyilván közrejátszott a két mulatságos történet megírásában. Ez pedig a gyenge, ártalmatlan állat győzelme (bosszúja) az erősebbel, a valóságban őt pusztító ragadozóval vagy éppen a vadásszal szemben.

119 Elképzelhető azonban még egy másik, kiegészítő olvasat is. Hátha nem véletlen az, hogy kétszer is felbukkan az üldözött állatok ítélkezésének, igazságtevésének témája. Hátha tényleges félelmeket is kifejez, és nemcsak az elbeszélő hatáskeltő eszköze a nagyítás. Ha meggondoljuk, a bosszúálló madarak, a nagy, feléje kapó csőrök, amelyek egészben nyelnék el őt, egy torokszorító rémálomra is nagyon emlékeztetnek, és szinte biztosra vehetjük, hogy a napi gyilkolás, ítélkezés után a páternak része volt ilyenekben. Szembeötlő, hogy milyen részletesen számol be az állatok elítéléséről, az állatheccekről, a vadászatról és madarászairól, amelyeket különös szenvedéllyel űzött. Az adatok együttese azt mutatja, hogy meglehetősen sajátos viszony fűzte - főként a madarakhoz. Elsősorban mint szenvedélyes üldözőjük, pusztítójuk jelenik meg, aki „sebez és öl" szinte nap mint nap. A madarak már úgy ismerik mint „nemzetségük ellenségét". A ragadozó madár példája azt mutatja, hogy az ítélet-végrehajtásban is „fő szerepvivő" volt. Ó maga írja, hogy kegyetlenül és könyörület nélkül irtotta a madarakat, mintha élvezetet talált volna pusztításukban. Ugyanakkor azonban szánalmat is érzett saját működése áldozatai iránt, „szegény madarak"-nak mondja őket, pusztítását saját maga minősíti könyörtelennek. Néhány részletből pedig az tűnik ki, hogy mintegy azonosult is az üldözött állatokkal. A báróné büszkeségéről, a gyulai majorságról írva megállapítja, hogy úgy rendezték be és oly csinosan alakították ki, hogy ő maga is szívesen élne a libákkal és a kacsákkal.

120 Hasonló gondolatot fogalmaz meg amikor a Bécs melletti díszkertben észrevesz egy hatalmas madárházat: „Szinte magamon kívül álltam ott, és arra gondoltam, hogy milyen szívesen lennék eztán a madarak közé bezárva, és maradnék itt velük csak azért, hogy kedvemre gyönyörködhessem a kertben. Jól tudom, a nagyságos kisasszony időnként egy-egy tejeskávé erejéig megemlékezne erről a fogva tartott ragadozó madárról, azért, hogy az ne fogja és ölje meg könyörület nélkül - miként Gyulán - a szegény madárkákat.

121 Az sem érdektelen, hogy néhány Bibliából vett hasonlaton kívül csak állathoz hasonlítja, illetve csak állattal azonosítja magát. A kétszer is használt „Stockfisch" és a „loser Vogel" önmegjelölések a szó szerinti értelmet nézve tőkehalat, illetve vándormadarat jelentenek, átvitt értelemben ostoba fickót, fajankót, illetve nagy kópét.

122 A hallal való azonosítás még egyszer előfordul. A báróné megbízásából Gyulán színdarab írásába kezd, és eközben úgy érzi magát „mint ponty a madárházban".

123 A közös a ponty és a „Stockfisch" által 214