Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

Egy XVIII. századi arisztokrata családmulattatója. Antonius atya históriái

jedtek az alkalomhoz vagy időhöz kötött ítélkező játékok, illetve az ún. bolondbíráskodás különböző formái. Ezekben az ítélkező játékokban szintén a bírósági eljárást utánozták. Elítélhettek embert (álbűnösöket, nem kedvelt személyeket vagy alakoskodót), bábut vagy tárgyat, de ide sorolhatók azok a szokások, játékok is, amelyekben állatot ítéltek el, illetve végeztek ki. Igen elterjedt volt német nyelvterületen a kakasütés szokása, részben alkalomhoz és időhöz kötött népszokásként, részben mint népi játék, alkalomhoz és időtől függetlenül. DélNémetországban farsangi időszakban olykor nem kakast, hanem más állatot, pl. bakot öltek meg. Mindezeket a népszokásokat, népi játékokat Ujváry Zoltán ismertette és elemezte tanulmányaiban.

111 Számunkra az a legfontosabb kérdés, hogy kimutatható-e közvetlen kapcsolat az egész Európában gyakorolt (pl. nálunk a betelepült németektől és szlovákoktól átvett kakasütés) népszokások, népi játékok és a kastélyban űzött ítélkező játékok között. Megállapíthatjuk, hogy bizonyos analógia található pl. a kakas lefejezése és a ragadozó madár lefejezése, a bak kivégzése és a dámvadbika kivégzése között, valamint ilyen még a bírósági tárgyalás (esküdtek szereplésével), amelyben bűnöket olvasnak az állat fejére. Említhető a levágott fej rúdra tűzése is. Ezek a különböző helyeken gyakorolt állatkivégző szokásokból kiemelt mozzanatok azonban hiába mutatnak egyezéseket, a közvetlen kapcsolatot teljes bizonyossággal nem igazolhatják. Az egyezést sejtető elemek egy közös forrásra, az utánzott, parodizált, valóságos bírósági gyakorlatra is visszavezethetők. Mindamellett a kapcsolat a fentebb leírt okok miatt nagyon valószínűnek látszik. Az állatok fölötti ítélkezés cselekvési sémája egyszerűen jelen volt, sokféle formában létezett a XVIII. század hétköznapi életében, szokásrendjében. Antonius atya emlékirata pedig azért számít különösen érdekesnek, mert kiderül belőle, hogy ami népszokásokban, népi játékokban élt, az - többé-kevésbé átalakított formában - egy kastélybeli társaság szórakozása is lehetett. Esetünkben egy pallosjoggal fölruházott földesúrról van szó, aki birtokán élet-halál ura volt. Ó és társasága a bíráskodási kiváltságot játékosan, parodisztikus formában is gyakorolhatta, akár állatok, akár - mint később látni fogjuk - egy bűnbak szerepét játszó ember fölött. A megyében a XVIII. század folyamán megtelepült németek és szlovákok körében feltehetőleg élhettek állatkivégző népszokások vagy népi játékok, a meglétükre utaló adatok azonban rendkívül gyérek. Tessedik Sámuel a Szarvasi nevezetességek lapjain sorra veszi az egyes kérdéseket, melyekre gazdasági krónikája tervezésénél tekintettel kell lennie. Ezek között szerepel „az állatokkal gyermekek, szolgák, pásztorok és mészárosok részéről való kegyetlen bánásmód" is. Közelebbről azonban csak a mészárosok „állathecceit" ismerteti: a mészárosok a vágómarhákat „ok nélkül szelindekekkel hajszolják, feldarabolják, hogy azután felhevült húsukat drága pénzen eledelül adják el embereknek".

112 A jelenkori néprajzi kutatás az eredetileg a Harruckernek által betelepített eleki németek farsangi néphagyományában utal olyan mozzanatra, amely esetleg a hajdani farsangbúcsúztatások kakaskivégzésének halvány maradványa 212