Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

Egy XVIII. századi arisztokrata családmulattatója. Antonius atya históriái

amelybe már a rokokó életérzésből, életörömből is beszüremlett valami. Alkalmazkodása, azonosulása mindenesetre teljesnek és őszintének látszik. A világi igényekhez való alkalmazkodáshoz a ferences eszmevilágban találhatott bizonyos támpontot, amennyiben az a Teremtő alkotta világ szépségét és szeretetét hirdette. Nála azonban a földi szépségek és örömök, a nagyszerű alkotások már nem késztetnek állandó magasztalására annak, akitől végső soron mindez ered, hanem valójában önmagukban értékhordozók, önmagukért vágyottak és szeretettek. A laicizálódás mégis csak részleges, hiszen égi tökéletességűnek, szinte isteninek láttatja és így kapcsolatba hozza, azonosítja őket egy magasabb realitásai.Tehát a földit, az e világit a szentség fényébe kell vonni, hogy szeretete, élvezete és dicsérete legitimizált legyen. Hasonlat, példa vagy allegória - mint a hagyományos világkép adekvát észlelési, gondolati és ábrázolási sémái - az adott összefüggésben eleve jelzik egy magasabb szféra, illetve egy isteni gondviselő létezését, és kötik össze egy képzeletbeli univerzumon belül a földit az égivel, a láthatót a mögötte rejtező láthatatlannal.

91 A jellemző és legfontosabb momentum a két szféra viszonyának sajátos alakulása: nagyon közel kerülnek egymáshoz, mintegy egybefolynak és e kétirányú áramlásban világi és szent kölcsönösen áthatják és átformálják egymást. Az előbbi fennköltté válik, az utóbbi profanizálódik. 3. Kalitkába zárt madár? Antonius atya a szerzetességről Ha a pozitív értékeket és az élet örömeit a világhoz, az arisztokrata életmódhoz társítja, vajon mi marad a szerzetesség számára? Műve jellegéből magyarázható, hogy igen ritkán, legföljebb említésképpen találunk utalásokat erre a problémára. Ilyen az a néhány kitétel, amelyekben a ferencesek közötti, főúri pártfogójának köszönhető kivételes helyzetével dicsekszik. Soraiban persze ott van a kötelező hála- és köszönetnyilvánítás. Más franciskanusoknak nincs olyan kegyekben része, mint neki, nem szürcsölhetnek csokoládét, nem vitetik utánuk a tejeskávét, nem utazhatnak úr módjára. Antonius atya a szerencsés vándor példája: „Ezt jelenthetem ki az én nagyságos uram magas kegyének köszönhetően az egész világ előtt, mivel nem mindenki, mit is mondok, sok közül kevés, sőt a kevesek közül én vagyok csak az egyetlen ferences a kapisztránus rendtartományból, aki oly szerencsés, hogy évente egy ilyen kellemes, jelentős, kívánt (sőt még több), egy ilyen nagyméltóságú, kegyes és jóságos úr erre az örömteli utazásra meghív és rendel, és vele nem franciskánus módjára, hanem úrként utazhatom. Isten meg fogadja"

92 - fejezi be magyarul írt kívánsággal. Az összehasonlításban tehát a szerzetesség könnyűnek találtatik, mindenesetre csak negatívumokban fejeződik ki. Értékei mintha kiüresedtek volna, legalábbis Antonius atya nem propagálja azokat. Néhány elszórt, tréfás hangnemű megjegyzéséből azt olvashatjuk ki, hogy szerzetesi voltát kényszerűnek érezte. 208