Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)
Egy XVIII. századi arisztokrata családmulattatója. Antonius atya históriái
cióját, a tétel és a példák viszonya itt nem külsődleges. Látható az is, hogy az eszményítő megörökítés magában foglalja a fennálló rend legitimációját. Szükséges megjegyeznünk., hogy megtörtént dolgok., események példakánt való értelmezése és elmondása (az anekdota is lehet példa) megszokottnak számított időszakunkban. Antonius atya csak a rendelkezésre álló szellemi eszköztárból, a jól ismert ábrázolási sémákból meríthetett, akkor is, amikor világi reprezentációs igényeket próbált szolgálni. A ferences prédikátorok pedig kezdettől fogva előszeretettel alkalmazták az exemplumot, ezért szinte magától értetődő, hogy a Harruckernek „mindenese" az emelkedettebb hangú, eszményítő megörökítés szándékától vezetve ehhez a „legfürgébb műfaj"-nak, „mindenes szolgáló"-nak nevezett segédeszközhöz fordult. 43 Műve teljességgel profán jellegű, valláserkölcsi, moralizáló célzatról nem beszélhetünk. Példái közvetlen céljuk szerint állítást, tételt illusztrálok vagy igazolók. A való életből vett történetek mélyebb jelentést valójában nemigen hordoznak, általában a tétel igazságán túlmutató tanulság sem szűrhető le belőlük, ezért a példává emelés Antonius atyánál inkább csak egy tanult retorikai megoldás alkalmazása. Az események elbeszélésével - akár példává formálja, akár anekdotához közelíti - lehetőség szerint szórakoztatni akart. Ezzel is egy ferences erényt, az Assisi Ferenc példáját követő ioculatorságot, az embereket „lelki vidámságra indító" mulattatást gyakorolta. 44 Igaz, meglehetősen laicizált változatban, egy arisztokrata család igényeit szolgáló ioculatorként. Jellemző, hogy Jozefa neveltetésében is kiemeli: olyan erényeket alakított ki, „hogy az egész világnak, előkelő és alacsony rendbéli embereknek egyaránt, nagyszerű mulatságot tudjon rendezni. Amelyik éppen a legfőbb erény a világon..." 45 "Vagyis a hit optimizmusából eredő ferences erényt a korabeli arisztokrata hölgyideál (és általában az udvari ember) társasági erényével azonosítja, ezzel mintegy lehetővé téve magának az e világi mulattatni tudás magasztalását. (Konkrétan Jozefa szép megjelenését, öltözködését, udvarias és kedves modorát, társalgását, emellett énektudását és hangszerjátékát, valamint nyelvismeretét dicséri.) Azt, hogy 1757-ben váltás következett be, és Hueber célja ennek értelmében elsősorban a reprezentatív megörökítés lett, még két tényező igazolja. Úgy tűnik, mintha krónikási megbízatása csak az esküvő időszakára szólt volna. A következő évről írt följegyzéseiben ismét sokkal inkább előtérbe kerül saját személye. Három alkalommal ő szerepel példaként (1., 3., 15. fejezet), míg urai csak kétszer (6. és 10. fejezet). A példát kifejtő szerkezet e rész 15 fejezete közül már csak ötben található meg. (Ezenkívül még a 14. fejezet indításában a lélekben keveredő érzelmeket mint egymással viaskodó allegorikus alakokat jeleníti meg. E megoldás funkciója hasonló a példáéhoz.) Bár Harruckern és felesége itt is pozitív tulajdonságok hordozóiként jelennek meg, Hueber nem törekszik különösebben arra, hogy minden tevékenységüket, tulajdonságukat példává emelje. Az emlékirat néhány leíró részletét is összevethetjük. Az 1746-ban látott 199
