Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

Egy XVIII. századi arisztokrata családmulattatója. Antonius atya históriái

zette semmiféle tudományos érdeklődés. Az országos vagy a megyei politika eseményei még említésképpen sem szerepelnek művében, amely tehát ilyen értelemben valóban igen távol áll a nagy emlékirattól, és különösen a kevéssé kidolgozott fejezetek (pl. egy-egy utazás eseményeinek, állomásainak a rögzítése) akár naplószerű följegyzéseknek is tekinthetők. Az 1757-et megelőző évekből fönnmaradt részletek inkább szubjektív hangúak, egyértelműen Hueber alakja áll az előtérben. Olyan történeteket iktat művébe, amelyekre nem lenne szükség egy, a Harruckernek fölkérésére írt családi krónikában, viszont beleillenek a mulatságos, szórakoztató történetek sorába. Bár 1756-ban már gondolt olvasóra, krónikási megbízatást csak az 1757. évben kapott, méghozzá az ifjú feleségtől, Jozefától, bizonyára olyan értelemben, hogy gondosan jegyezze föl a lakodalmi ünnepségek minden eseményét. Ez a megbízás is elsősorban a nagykárolyi események részletes leírására vonatkozott. Igaz, Hueber nem kívánt változtatni emlékirata addig kialakult formáján, de ettől a ponttól kezdve láthatóan a családi krónikás tartását és beszédmódját vette föl, és az eseményeket megpróbálta a főúri reprezentáció igényeinek megfelelő formában előadni. Az 1757. évi gyulai időzés első napjaiban Antonius atyával tréfát űznek. A társaságból egyedül ő nem tudja, hogy milyen nagy esemény napja közeleg. Végül eljutunk a csattanóhoz, az étkezésnél értesül arról, hogy a templomban aznap hirdették az ifjú párt. Hamarosan betoppan a vőlegény is apja, Károlyi Ferenc kíséretében.

41 A tréfa eredménye az, hogy Hueberrel együtt lemaradunk a lakodalmi előkészületek javáról és a templomi esküvőt megelőző eseményekről. A családi krónikás funkciójával összeegyeztethetetlen ez a szituáció. Esetleg még az hozható föl magyarázatul, hogy Hueber egyfajta írói fogással (késleltetés) él, és ezért is tünteti föl magát a valóságosnál tájékozatlanabbnak. Az 1757. évről tudósító rész elején beharangozott nagy jelentőségű esemény mibenlétéről az olvasó - vele együtt - a hosszas és sokat sejtető előkészítés után csak az utolsó pillanatban értesül. A továbbiakban viszont már uraira és az eseményekre összpontosul figyelme, míg ő maga kissé a háttérbe húzódik. Nagy gonddal, részletesen örökíti meg az „emlékezetre méltó dolgokat". Az eseményeket változatlanul rövid történetekbe igyekszik foglalni, azonban a leírt események ettől fogva elsősorban a reprezentatív megörökítés célját szolgálják, annak eszközeként funkcionálnak. Sőt nemcsak az eseményeket akarja ily módon megörökíteni, hanem a fő szerepjátszók reprezentatív bemutatására is törekszik, az események kapcsán urait mint pozitív tulajdonságok birtokosait, különféle erények megtestesítőit állítja elénk. E fennkölt, eszményítő ábrázolás eszközeként használja a példává emelést. Az egyedit (pl. urai bizonyos vonásait, egyes ünnepi eseményeket stb.) az általánoshoz rendeli, és így az egy magasabb realitással való összefüggésében nyer értelmet és igazi értéket. A példává emelés itt a reprezentatív megörökítés, az eszményítő, fölmagasztoló ábrázolásmód technikájaként működik. Ez éppen ellentéte a Bahtyin által a groteszk realizmus 196