Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

Előszó

.azt a történelmet írjuk meg, amelyik érdekel bennünket." (K R. Popper) Előszó „...azt szeretném, ha a diskurzus úgy fogna körül, mint valami nyugodt, mély, átlátszó, határtalanul nyitott közeg, amelyből egyik igazság a másik után bontakozik ki; ekképp csak rá hagyatkoznék, szerencsés hajóroncsként sodródva hullámain." Ezt súgta valakinek a vágyakozás, amikor hasonlóképpen valami bevezetőféle írásával bajlódott. Mondata segít vízre bocsátani saját hajócskánk, hiszen máris a diskurzusok tengerén navigálunk. Más azonban a vágy (lásd fent, valamint:„Szeretnék lenni sárga vitorla / és szállni, ahová kívánkozunk.") és más a valóság. Te, kiváló Olvasóm (sőt: „Mintaolvasóm", aki már benne vagy a szövegben) bizonytalanul forgatod e könyvet, vizsgálgatod, hogy megfelel-e pillanatnyi érdeklődésednek, előzetes elvárásaidnak, kérdések fogalmazódnak meg benned, kételkedsz, vitába szállsz, és ez teljesen rendjén való egy tudományos munka olvasásakor. (Akár azt is mondhatnánk: a tenger csendje és nyugalma helyett hajónkra bizonyosan szélrohamok és fluktuációk várnak.) Gyanítom, hogy már a borítón álló főcím is kételyt támaszt benned. - Balgaság! mondod magadban - talán könnyedén ki-be jár ez a fickó a múltnak tárt kapuján? - Nem, nem talált, egészen másról van szó. Ha föl is tárul néha egy-egy kapu, mögötte labirintus húzódik, amelyen átjutva csak újabb kapu és labirintus fogad. A történelmi múlt, a teljes történelem („az idő százmedrű futása") azért nyitott - hasonlatosan bármely magvas műalkotáshoz -, mert folyton más jelentést kap, egyre újabb olvasatokat enged meg, tehát lezáratlan és befejezetlen, mindig változik és alakul, röviden: igazi Próteusz és kaméleon. Ez akkor is így van, ha tudjuk, hogy a múltból (amint a jelenből is) csupán töredékeket tudunk megragadni és megvizsgálni, amelyeket történelmi forrásoknak, tanúbizonyságoknak vagy egyszerűen nyomoknak szokás nevezni. A történész tehát joggal mondhatja magáról, hogy valódi „Nyomkereső". Am, a nyomok is sokféleképpen közelíthetők meg és interpretálhatók, maguk is konstrukciók, a valóság valamilyen értelmezését közvetítik. Minden kor embere a saját életvilága, mentális horizontja alapján értelmezi őket. A történelem terhe (Kant), amely évszázadokon át hagyományozódik tovább, azért nem válik elviselhetetlenné a kései utódok számára, mert az őket éppen érdeklő, aktuális szempontok felől fogják értékelni a múltat. A múltban nem csupán a múltat ízleljük, hanem éppen aktualitását is, jegyzi meg Eliot. Az egyéni nézőpontok különbségei, a szubjektivitás sem kiküszöbölhető, amit a történész nyújtani tud, az mindig csak egy a 9