Erdmann Gyula - Merényi-Metzger Gábor: Apor Vilmos Gyulán. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 11. (Gyula, 2000)

III. Kortársak visszaemlékezései Apor Vilmosról

híveimet s tartsa meg bennük azt a buzgóságot, amely különösen a missziós munkatársakat jellemzi." Mint győri püspök 1941 nyarán lelkigyakorlatot tartott Pécelen a gyulaiaknak. Felejthetetlen lelki élmény volt ez az öt elmékedő nap az „unam animam, uni, Deo"

2 szellemében. 1944. augusztus végére szintén meg volt már szervezve Pécelen egy lelki gyakorlata, melyre Gyuláról nyolcvanan jelentkeztek. Sajnos ezt már nem tudtuk megtartani. A lélek vágyódó szavát túlharsogták a háborús dörejek s a bombák robbanásai. A határ menti kis Gyula városában is keserves idők jártak. A régi munkatársak nagy részét szétszórta a szélrózsa minden irányába a menekülés láza. A győri püspök ez időben írt levelei tele voltak együttérzéssel, részvéttel, de biztatással is. Tartotta a lelket a régi híveiben amíg lehetett, mint ahogyan távozása óta soha nem hagyott egy levélben hozzáfordulót sem tanács vagy vigasztalás nélkül. Egyszer valaki megjegyezte: ha a püspök atyának semmi más elfoglaltsága nem lenne, mint a gyulai levelekre válaszolni, akkor is éppen elég munkája lenne. Bizonyos, bárki is írt neki, ő válaszolt. Egyszer egy régi szegénye húzott elő koldusbatyujából boldogan egy püspökvári levelezőlapot nyomtatott szöveggel, melyen saját aláírással köszönte meg a püspök az újévi jókívánságot. Pártfogása és közbenjárása ugyanaz maradt a távolból is. Egy ízben egy gyulai úr fönt járt valamilyen ügyben a minisztériumban. Ott mondotta neki egy magas rangú tisztviselő: „Óh, a Gyula név nagyon ismerős nekünk. Méltóztassék nézni ezt a halom kérvényt, ez mind gyulai ügy, s mindet a győri püspök pártfogolja." Apor Vilmos erélyessége, bátorsága főként püspök korában tűnt előtérbe. Rendkívül sokat tett a deportáltakért és üldözöttekért, s ügyükben állandóan közbenjárt az akkori vezetőknél. Egy ízben egy magas rangú tiszt azt a kijelentést tette, hogy kár Apor püspöknek annyira kitenni magát ezekért, mert majd internálni fogják. Barátai figyelmeztették a püspököt erre a kijelentésre, kérték, hogy többi hívére való tekintettel legyen óvatosabb, hiszen borzasztó lenne, ha őt internálnák s Győr a legszörnyűbb napokban pásztor nélkül maradna. Erre ő azt válaszolta: „Tudom, hogy csak a szeretetük diktálja ezt az aggodalmat, de kérem, én nem tehetek másként. A kereszténységemet tagadnám, ha nem törődnék ezekkel a szerencsétlen szenvedőkkel." Az Úrjézus mintájára neki is fő jellemvonása volt a szenvedők iránti szeretet, együttérzés. Egyik lelki gyermeke, családjával Győrben élte át az ostromot s az azt megelőző öt hónapot; felejthetetlen emlékekkel gazdagodott éppen e legszörnyűbb megpróbáltatások közepette. A püspök jósága, gondoskodása kifogyhatatlan volt. Igazi szerető atyja volt nemcsak a püspökvárat zsúfolásig megtöltő menekült rokonainak, barátainak, védenceinek, de a távolabbiaknak is, akik több-kevesebb ideig Győrben tartózkodtak vagy átutazóban felkeresték őt. Utolsó karácsonyi szentmiséjén több gyulai híve hullajtott fájdalmas könnyeket keserves otthontalansága tudatában, hallgatva a székesegyház kórusáról hangzó csodálatosan megható dallamot. Közben a hermelindíszes püspök átvonult a templomhajón, szinte külön megáldva minden hívét. Nem tudhatta senki, hogy ez az utolsó karácsonyi áldása, de azért a folytonos riadózások, bombázások idejében nagyon is mulandónak érzett már minden. A kórusról hangzó édes dallam ismétlését, már az egész nép térdenállva zúgta: „Kis Jézus óh