Erdmann Gyula - Merényi-Metzger Gábor: Apor Vilmos Gyulán. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 11. (Gyula, 2000)

III. Kortársak visszaemlékezései Apor Vilmosról

Jézust az őt kívánók lelkébe. Ez az aktus számára is a „mindig megújuló égi csoda" volt, miként azt Prohászka mondja a helyes papi áldozásról. - Az állandó gondozásban lévő öreg szegények részére minden húsvét előtt fájdalmas péntekig bezárólag háromnapos lelkigyakorlatot tartott. A katolikus iskola egyik termében gyűjtötte össze a Misszió Társulat, később az egri norma ezeket a szerencsétlen öregeket. Apor plébános egyszerű, szelíd szavai ilyenkor több ízben indítottak töredelmes gyónásra olyan nyomortól megkövesedett lelkeket, kik 30-40 éve nem járultak a bűnbánat szentségéhez. Szeretet reggelijükön is mindig részt vett s ragyogó mosollyal nézte étvágyukat, ahogyan a forró édes kávét, foszlós kalácsot - a számukra oly ritka csemegét - boldogan fogyasztották. A Misszió Társulat minden havi gyűlésén részt vett. A jelentéseket, idegen előadókat nagy figyelemmel hallgatta, munkatársai önálló fejlődését örömmel figyelte. Kis ügy nem volt a számára, csak fontos és még fontosabb. Mindenkitől és mindenből tanulni akart. Minden jó elgondolást azonnal felkarolt s spontán lelkesedésével maga mellé vonzotta azokat a munkatársakat, kikre a szervezési kiviteli részleteknél szüksége volt. Megvolt a kipróbált, buzgó gárdája évtizedeken át. Ezekről mondotta, mikor püspökké szentelésekor az utolsó hitbuzgalmi ájtatosság után elbúcsúzott a missziótól: „Gyulának megvolt az az óriási előnye, hogy van egy rendkívül emelkedett lelkű, buzgó magva ennek az egyházközségnek, mely nemcsak beiratkozott az egyház táborába akkor, amikor a szülők beíratták nevüket az anyakönyvbe, hanem teli szívvel, lélekkel, hittel és cselekedettel magában a nyilvános életben, keresztények, igazi krisztusi katolikusok. Erre a lelkes gárdára tudtam támaszkodni. Egy ilyen tábor segítségével lehetett dolgozni, és öröm is volt dolgozni." Gyulai szakadatlan munkásságára jellemző az is, hogy a más vallásúak teljes elismerését és csodálatát is kivívta. Egy református bankigazgató mondotta egy ízben: „Nem tehetek róla, de ha Apor bárót látom, mindig az Úr Jézus jut eszembe: körüljárt jót tevén." Püspökké kinevezése előtt egy héttel szentelte fel a Szociális Misszió által létesített második napközi otthont, a Szent István-házat. Tudta, hogy még voltak súlyos terhek az egyesületen az építkezéssel kapcsolatban. Győrből azonnal írt a Békés megyei takarék vezérigazgatójának, s megtudakolta, mennyi adósság terheli pontosan a Missziót. Ezt az összeget azután postafordultával elküldte az ügyvezetőnek. Nem akarta, hogy a látható nagy bánaton kívül, amit akaratán kívül okozott távozásával, még anyagi gondok is terheljék az egyesületet. A Misszió az ő alkotása volt Gyulán, azt mindig a legnagyobb gondosságával, szeretetével támogatta. Püspökké szentelése előtt egy ízben szó került arról, mennyire nehezen válik meg az anyatemplom Mária-képétől. Ez adta a Misszió Társulatnak a gondolatot, hogy távozó lelki atyja számára megfesteti a képet. A másolat ugyan távolról sem adta vissza az oltárkép szépségét, de Apor püspök mégis nagyon ürölt neki. Köszönőlevelének ide vonatkozó része így hangzott: „Ez a kép lesz leginkább záloga annak az imaközösségnek, ami köztem és gyulai híveim között fönnáll. Ők imádkoznak értem, ha az anyatemplom főoltárának gyönyörű Mária-képére néznek, én meg itt a győri püspökvárban kérem a Szűzanyát, áldja meg gyulai