Erdmann Gyula - Merényi-Metzger Gábor: Apor Vilmos Gyulán. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 11. (Gyula, 2000)

III. Kortársak visszaemlékezései Apor Vilmosról

Apor Vilmos gyulai életének jellemző vonása, hogy soha semmiféle fáradságot nem sajnált hívei érdekében. A külvárosokban pl. a télen át minden héten, előadásokra, vallásos estekre járt ki a katolikus kántorral. Felváltva jöttek össze családoknál az ottani hívek, volt rá eset, hogy 100-120 ember is szorongott egy egyszerű kis szobában, áhítatos csöndben hallgatták apáturuk beszédét, majd együtt énekeltek. A túlfűtött, zsúfolt, levegőtlen szoba hőségéből hóviharban, jeges esőben, szélben gyalogolt haza a gáton a plébános. Néha a sötétben letévedtek az útról, s egy ízben alig tudtak kivergődni a mély hóval telt árokból. Ezekről ő soha nem beszélt, valamint arról sem vett tudomást, hogy ezek a délutánok majdnem mindig megártottak egészségének. Hajlamos volt légcsőhurutra, s a hőváltozások néha napokig tartó rekedtséget idéztek elő nála. Mindazonáltal soha nem kímélte magát. Örült, hogy lelkileg előbbre vihette annyit szenvedő, nyomorúságban sínylődő külvárosi híveit. Az ő kedvükért vezette be azt is, hogy Máriafalván a misszió társulat által az ő húszéves papi jubileuma alkalmából létesített Apor-otthonban télen vasárnaponként szentmisék legyenek. A kápolnatermet fűttette is, hogy a gyér ruhával rendelkezők se fázzanak meg. Ezeket a szentmiséket mindig ő mondotta 9 órakor, szentbeszédet is tartott nekik, s azután ment autón a ministránsokkal és az orgonistával sietve a városba, ahol a tízórás nagymisét tartotta. Tökéletesen pontos volt, soha sehonnan nem késett el, s ezt az erényt másban is nagyon becsülte. Rendkívül értékelte még, ha valaki őszinte és vidám volt. Ő maga is nyílt lélekkel közeledett mindenkihez s oly derűsen tudott szívből nevetni, ha jó humorú emberekkel belemerült az adomázásba. Kitűnő memóriája volt régi történetekre, élvezetesen, színesen mondotta el ezeket. Mindig jobbnak érezte magát mindenki a közelében, felüdülés, élmény volt a társasága. Lelki téren pedig, liturgikus képzés során, szinte ragadta magával lelki gyermekeit az Isten felé. Munkatársait rászoktatta a Misszálé rendes használatára. O maga magyarázta meg részletesen s kijegyezte nekik a legközelebbi ünnepen esedékes könyörgéseket. A szentmisében az orációkat mindig nagyon értelmesen tagolva, hangosan mondotta, hogy a hívek vele tudjanak imádkozni. Egyszer valaki említette neki, hogy mikor csöndes gyászmise van, nem tudhatja az ember, vajon a pap melyik miseszöveget mondja a három közül? Ettől kezdve ilyen alkalmakkor mindig saját kezűleg írta föl krétával egy kis lapra a miseszöveg kezdő szavait, s kifüggesztette az ajtókra. A világháború sok szenvedésétől megkínzott nők és férfiak egész sorát kapcsolta az ő lelki vezetése - megalkuvást nem tűrő egyenes vezetése -, oly szorosan az Úr Jézushoz, hogy sokan közülük valóban hősies mintaképévé váltak az eszményi katolikus jellemnek. Távozása Gyuláról halálesettel fölérő mérhetetlen szomorúság. A mindenki számára fájó veszteség érzetét fejezte ki egy hölgy, aki 25 évig volt munkatársa: „Ha ezt a bánatunkat külsőleg kellene kifejeznünk, sarkig érő gyászfátyol is kevés volna." Fájt az elválás neki is. Nagyon hozzánőtt jóságos szíve ennek az egyszerű kisvárosnak minden rögéhez. Virágos utcáinak minden házát ösmerte. Gyászokon és örömökön át belelátott a családok életébe. Keresztelt, tanított, esketett, gyóntatott és temetett negyed századon át és mindezt teljes lélekkel. S mennyire szívből tudott.vigasztalni! Nem nyugodott, míg egy kis