Erdmann Gyula - Merényi-Metzger Gábor: Apor Vilmos Gyulán. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 11. (Gyula, 2000)

III. Kortársak visszaemlékezései Apor Vilmosról

túlsó sarkába is. Nem menekülhetett előle. Mikor elment, azután is rendesen táncolt az illető... Lassan aztán elmaradozott a kongregációs gyűlésekről, de a püspökszentelés alkalmával elöl állt a kongreganistákkal. Amikor az új püspök áldást osztva visszatért a szentélybe, nézte a kongreganistáit és rám nézett. Nézett, nézett. Ó, mennyi fájdalom és szemrehányás, milyen komoly intelem volt a szemeiben. Mikor később még egyszer eljött Gyulára, a kórház előtt tűnt fel főpapi alakja. Komolyan és mélyen nézett az illetőnek szemébe, már messziről és méltósággal fogadta köszönését. Figyelmeztetés volt ez, hogy azt tegye, amire hajdan tanította. Ugyancsak emlékszem, mennyit intett kislánykoromban. „Ne az ágyban imádkozzál, fekve, hanem térdelj ágyad elé. Térdelj le Isten előtt." Beszélt arról, hogy milyen hatalmas az Úristen, ki előtt le kell borulni. Ó, nem Istenke volt az, akiről beszélt; nagyon is meg tudta sejtetni a gyermek lelkével a végtelen Urat!" Ha nagyon fáradt vagy - mondta -, akkor csak egész röviden imádkozzál; de ajánld neki magad! Gondolj vissza napodra. Indíts fel bánatot!" Néhányszor idézte hittanórán Lisieuxi Szt. Teréznek a mondását: „Hogyha a világ legnagyobb bűnöse lennél, akkor is vakon bíznék az Üdvözítő irgalmában". Figyelmeztetett, soha ne legyünk bizalmatlanok az Irgalmashoz, mert Jézus meghalt értünk a kereszten. Szeretete nagyobb, bármekkora emberi gonoszságnál. Hittanórákon keveset, de csodálatos hódolattal beszélt a Boldogságos Szűzről, aki a kegyelmeket közvetíti. ^ Mesélte, hogy a szerzetesek és a buzgó világi hívek felolvastatnak étkezéskor a Szentek életéből vagy más jámbor könyvből, hogy ne merüljenek el az ételek túlzott élvezetében. Mi is legyünk önfegyelmezettek étkezéskor. Beszélt a belvárosi plébániatemplom oltárképeinek restaurálásáról; meg voltak feketedve és a művész újra széppé varázsolta őket. III. és IV polgáriban, amikor közeledett a reformáció ünnepe, és a református vallású történelem tanárnő lelkesen beszélt és buzdított az osztályokban az „igaz magyar vallás" ügyében, akkor Apor plébános úr komolyan intett minket: „a reformáció ünnepére ne menjetek el, és ha hívnak, hogy zongorázzatok vagy valamilyen szerepvállalásra kérnek fel, komolyan és szépen hárítsátok el, mondjátok: ez nekünk nem ünnep!... Igen, ez nekünk gyászünnep. Ők örülnek ilyenkor, pedig ezen a reformáción sírni lehet!" És a reformáció történelmi következményeiről beszélt pár szót. A reformátusokról pedig így beszélt: „Jóhiszeműen élnek tévtanaikban. Őket nem szabad megvetni. Soha senkit gúnnyal, sértéssel ne illessetek tévhite miatt, de istentiszteleteikre sose menjetek el. Ha prédikációra hívnak, hárítsátok el.". Ilyenképpen ellensúlyozta az egyébként közszeretetben álló jó magyar tanárnő hatását. A hitleri elgondolások terjesztője lett egy gyulai tanító. Apor plébános úr a legteljesebb visszautasítással beszélt ennek az embernek az elveiről, és megemlítette, hogy „nem fogtam kezet azzal az emberrel". Ez pedig nagy büntetés volt részéről, aki még az utcaseprőnek is előre köszönt. A Mária Kongregációban megszervezte az egri norma szerinti szegénygondozás támogatását. Egy könyvecskével gyűjteni ment a kijelölt körzetben két-