Erdmann Gyula - Merényi-Metzger Gábor: Apor Vilmos Gyulán. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 11. (Gyula, 2000)
II. Apor Vilmos gyulai működésének válogatott dokumentumai
A vonat indulási időpontját (menetrendjét) kérem úgy megállapítani, hogy a zarándokvonat augusztus 24-én lehetőleg délelőtt nyolc órára beérkezhessek, a Gyulára való visszaérkezés pedig aug. 26-án a hajnali órákban történjen. Ismételten kérem szíves közremunkálását a külön vonat beállítására, különös tekintettel arra, hogy a zarándok hívek jelentkezése már megtörtént, a viteldíj összege pedig befizetve van, ezen okokból a különvonatot f. évi augusztus hó 24-26-ára előjegyzésbe venni és annak ezen napokra, - amennyiben az országos helyzet megengedi - engedélyezését támogatni és szorgalmazni kegyeskedjék. Gyula, 1940. július hó 27. Teljes tisztelettel c. apát, plébános Fogalmazvány. - GyPL. 3065/1940. Hasonló tartalmú levelet küldött Apor Vilmos a MÁV-hoz is. A vonat biztosításával kapcsolatosan nehézségek merültek fel a háborús idők miatt. Apor még augusztus 15-én is sürgette az IBUSZ válaszát, sőt Horthy Istvánhoz, a MAV elnök-igazgatójához is megkereséssel élt (1. uo.). 117. Gyula, 1940. augusztus 27. Gyula város közgyűlése megemlékezik Apor Vilmos papi működésének 25. évfordulójára Jelen voltak dr. Varga Gyula polgármester elnöklete alatt: dr. Scherer Ferenc, Laufer Sándor, dr. Schriffert Ferenc, Krész József, Tábor József, Werner József, Fábián János, Kéler János, Schneider Mátyás, Csermák Andor, Kátai Ferenc, Csomós János, dr. Emandity Virgil, Pfaff Ferenc, ifj. Japport József, Mult József, dr. Japport Márton, Murvai István, Bíró Ferenc, Szilágyi Gábor, Kiss András, dr. Blahó Dezső, Anka János, Megyeri Ferenc, Takács Ferenc, Rozsos István, dr. Antalfia Emil, dr. Kazó Károly, dr. Fényes Péter, dr. Oláh Imre, dr. Horányi Márton, dr. Száthó Kálmán, Hegyi András, Garamvölgyi Géza, dr. Ipolyi József, Perjési József és dr. Endrész József. Polgármester üdvözölvén a képviselőtestület igen tisztelt megjelent tagjait, s következő bejelentést teszi: Tekintetes Képviselőtestület! Bejelentem, a Tekintetes Képviselőtestületnek, hogy a város legnagyobb egyházának: a róm. kath egyháznak vezetője: Báró Apor Vilmos apátplébános úr őméltósága a folyó hó 24-én 25 éves működésének évfordulóját betöltve, 1 úgynevezett ezüstmiséjét bemutatta, mely alkalomból hívei és tisztelői részéről az