Erdmann Gyula - Merényi-Metzger Gábor: Apor Vilmos Gyulán. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 11. (Gyula, 2000)

BEVEZETŐ

pos romániai hadifogság lett a környező megyékben lefogottakkal együtt. Gyuláról 66 személyt szállítottak el. A városban gyűjtés kezdődött a foglyok kiszabadítása érdekében. Az első kisebb csoportok már szeptember végén-novemberben, majd az utolsó 1919 karácsonyára érkezett haza. Ebben alapvető szerepe volt Apornak, aki arisztokrata származását és francia nyelvtudását felhasználva Bukarestbe utazott és a királynővel eredményesen tárgyalt.

18 A világháború, majd a Tanácsköztársaság és a román megszállás végeztével lélekben valóban romokban hevert az ország. Gyula is. Apor is összetört, a trianoni békediktátum hírére sírva misézett, de munkához látott. Nevelt, vigasztalt, összefogásra és szolgálatra, szolidaritásra késztetett. 1925 karácsonyán pl. a Békés című hetilapban így vigasztalta és intette híveit és az olvasókat: „Mert ha Isten emberré lett, akkor embernek lenni nem átok, hanem méltóság. Ha a Világ Ura szegény lett, íiem gyalázat akkor a szegénység, hanem Isten Fiának követése. Ha munkás sorsot választott magának a Teremtő, akkor dolgozni nem szégyen, hanem érdem és dicsőség. Ha Isten Fia szenvedett a jászoltól a kereszthalálig, akkor szenvedni nem vak sors üldözése, hanem Krisztus követése. A betlehemi kisdedben hinni annyit jelent tehát, mint megtalálni az összes nagy emberi problémák megoldását, a szociális bajok orvoslását. Jelet, biztatást a munkában, vigaszt a szenvedésben, mérsékletet a földi javak élvezetében, áthidalását az ellentéteknek, jogot és igazságot, valóban békességet a jóakaratú embereknek. A XX. századnak háborútól sújtott, forradalmaktól feldúlt, a szociális bajok annyi sebétől vérző társadalmának vissza kell térnie a pásztorok egyszerű alázatával, a napkeleti mágusok higgadt bölcsességével a betlehemi jászolhoz, a barlang sötétjéből áradó világossághoz, hogy megtalálja végre a béke, a szeretet és megértés útját, melyet sem Trianonban, sem Genfben és legkevésbé Moszkvában nem találhat meg soha." A világtörténelem egyik legméltánytalanabb, legigazságtalanabb, a döntéshozók zömének elképesztő tájékozatlansága nyomán megszületett békediktátum a székely főnemes Aporban - de minden érző és gondolkodó magyarban - érthető lesújtottságot, de egyben a revízió vágyát és szolgálatátváltotta ki. 1920. június 4-én, amikor a magyar békeküldöttség aláírni kényszerült a békeszerződést, Apor könyörgő istentiszteletet tartott a plébániatemplomban. A História Domusban a gyász és a remény érzéseit rögzítette: „Mélységes gyász és honfiúi búbánat mellett mindenkiben él a tántoríthatatlan reménység, hogy lankadatlan munka, szoros egység és Isten segítsége által szegény hazánk felvirul újra s visszanyeri régi határait és régi nagyságát."

19 1920. október 17-én Apor beszédet mondott az Erdélyi Magyar-Székely Szövetség Gyulai Osztálya megalakulásakor; az osztály elnökévé is megválasztották. Beszédében Erdélyt a magyarság védőbástyájának nevezte. „Erdélyt nem adjuk" - ezt mindig mondanunk kell fiatalnak, öregnek, asszonynak, nőnek - mondta. 1930 húsvétján a feltámadásról írva is a szülőföld jut eszébe: „A Trianon készítette koporsóba zárt csonka ország felfigyel, midőn felharsan a húsvéti Alleluja és a templom harangjai zúgva-búgva hirdetik a feltámadást". Csak az hal meg, ami életképtelen. Igazság nem hal meg, csak a hazugság - írta. A Trianon évfordulók alkalmából és más revíziós rendezvényeken mindig jelen van, védnökséget vállal, gyertyás könyörgést és körmenetet rendez. A bécsi döntéseket követő terület-visszacsatolásokat nagy örömmel fogadja.

20