Jároli József - Czeglédi Imre: Göndöcs Benedek munkássága. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 10. (Gyula, 1998)
Dokumentumok 1873–1933
A munka alapja a magán- és társadalmi jólétnek - ezt bizony ítani sem szükséges; tekintsetek körül, minden vagyon, mely a föld síkján elterül, az élelem és kényelem anyaga, a mezők termő szántóföldje, a városok díszes, kényelmes házai, a folyók felemelt partjai, a kertek virágai, öltözetünk, eledelünk: mind munkára vallanak, hatalmat képviselnek s tiszteletre gerjesztenek; a munka tehát forrása a hatalom és tiszteletnek. Ellenben a restség szegénnyé tesz, nyomorba dönt, és szolgává aljasít - amint ezt az életből vett mindennapi példák eléggé bizonyítják ^ s emellett még lelkünket is megmételyezi, szellemi erőnket bénítja, s az erkölcstelenség és bűnnek ösvényére vezet, mert aki dologtalan, nem lesz bűntelen. Hogyne ajánlanám hát én tinektek, kedves ifjú iparos barátaim, a munkásságot, midőn azt Isten parancsolja, s maga példájával megerősítette; hogyne ajánlanám, midőn a munkásság mellett az ó- és újszövetség könyvei melegen s tanulságosan szólanak, s maga az élet arra int és utal. Hogyne ajánlanám nektek, kik e tisztes iparos pályát választottátok; hogyne ajánlanám, midőn saját meggyőződésem is az, hogy a munka boldogít, életünket vidámmá teszi, egészségünket tartóssá, testünket erőssé edzi, kedélyünket földeríti, mert aki dolgozni szeret, az soha nem unatkozik, becsületet, tiszteletet szerez, vagyont, kényelmet, jólétet biztosít. Föl tehát, ifjú iparos barátaim, a munkára! Végezzük azt szívesen, hogy Isten áldására méltók legyünk! De tekintsetek ismét zászlótokra, melyen e jelige is tündököl: „szorgalom." Aki munkáját készséggel s folytonos kitartással végezi, azt nevezzük szorgalmas munkásnak. A szorgalom biztosítja a munka sikerét. A szorgalom a munkások, de különösen az iparosok legfőbb tulajdona, erénye kell hogy legyen. Nem elég tehát megszaggatva végezni a munkát, s közben-közben hivalkodva tölteni napokat, mert az idő érték, melyet ha egyszer elvesztettük, többé soha visza nem nyerhetjük, hanem folytonosan, megszakítás nélkül, kell feladatunk felé közelednünk, hogy a kitűzött célt elérhessük. A szorgalom mindent legyőz; a kőre folyton hullatott vízcsepp kivájja a sziklát; a legvastagabb fa az ismételt vágások erejének végre enged; egyes kockakövekből építé a szorgalom az ókor csodás piramisait, s emeli ma az Isten magasztos házait. A szorgalom fúrja át az évezredes hegyek méhét, korlátok közé szorítja a féktelen folyamok hullámait, nagyszerű hajókat épít, és körül utazza rajtok a Földet. A szorgalom látja el régiségtárainkat tanulságos tárgyakkal, melyeket a föld gyomrából, a folyók iszapjából, kitartó buzgalommal keres. Ellátja képtárainkat remek festményekkel, házainkat mindenféle kényelmi és művészeti tárgyakkal. A szorgalom áldás, melyet a munka ölén nevel fel az isteni gondviselés, hogy legyen a munkának hű társa, mely őt fáradalmai közt bátorítsa, ösztönözze, segítse. Legyetek tehát kedves ifjak szorgalmasak és kitartók, mint a kis méhek és hangyák, s már éltetek regghajnalán gyűjtsétek össze az önképzés útján azon ismereteket, melyekre szükségtek leend, hogy a megélhetés akadályait legyőzve, a jólét kikötőjébe biztosan eljuthassatok. Zászlótokra tűzzétek a „haladás" jeligéjét is.