Jároli József - Czeglédi Imre: Göndöcs Benedek munkássága. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 10. (Gyula, 1998)

Dokumentumok 1873–1933

betegek száma napról-napra ugrásszerűen emelkedett, mert a ravasz dohánykertészek között több volt az egészséges, mint a maláriás, akik a jóféle szilvapálinkáért, arcfintorítás nélkül lenyelték az abban rejtőző nagy keserűséget is, mint életüknek példázóját. A csalafintaságot észrevette a jólelkű adakozó és éppen nem lepte meg, mikor az utolsó pohár kiszolgáltatása után, beszüntetvén a további orvoslásokat, a váltóláz is nyomban eltűnt a faluból. A malária ellen való küzdelméből egy-egy házban hírmondónak csak a szúnyogháló maradt meg, melyet több helyen a sajátjából szereltetett fel, hogy védje őket a betolakodó legyek, szúnyogok ártalmai ellen. Tiszta lelkét nem nyugtalanította, hogy a javukat szolgáló tervét sötét fejű dohány kertészei meg sem értve, a nekik ajándékozott hálószövetet ruha készítésére használták fel. Pedig ebben az elgondolásban is benne volt egy alaptéglája annak a modern egészségtudomány által ma már felépített hatalmas palotának, melynek neve: a megelőzés tana. Orvost helyettesítő munkájának utolsó nehéz harca a kolerával volt. Ennek az irtó háborúnak a felét már Gyulán vívta meg (1873.), ahol éppen legnagyobb dühöngése közben foglalta el új plébániáját. Voltak napok, amikor százon felül is meghaltak. Félelmet nem ismerő bátorsággal, felvilágosító tanácsadásokkal és a magával hozott híres kolera-cseppjeinek ingyenes osztogatásával állott a betegek rendelkezésére. Ezzel azután be is fejezte véglelgesen a több évtizeden át vállaira és zsebére nehezedett kényszerű orvosi munkásságot, mert az a város fejlettebb egészségügyi életében fölöslegessé lett. De azért az egészségügy iránt, önkéntes nyugalomba vonulása után is megtartotta meleg érdeklődését és a vármegyei közkórház naggyá fejlesztésében, a közkórházi betegápolásnál a szent Vince irgalmas nővérek megszerzésében készséges segítőtárs volt. Fél-doktornak nevezte megát tréfásan, de az én szememben komolyan mindig egészet mutatott. Olyan kerek egészet, aki nyájának nemcsak lelki, de testi pásztora, apostola volt. Mikor megtudtam, hogy a csizmadiák érdemes céhe megválasztotta tiszteletbeli csizmadiának, pedig ehhez a nemes iparhoz annyit értett, hogy csizma csizma és nem papucs; bele vájta-véste a lelkembe az irigység azt az elhatározást, hogy megismert áldozatos orvosi munkássága után nem maradhatok tétlen. Rendes beteglátogatásaim során egy reám nézve emlékezetes napon hozzá is elvezetett az utam. Látogatásomat kissé ünnepi köntösbe öltöztetett beszéddel vezettem be, melyben arra kértem, engedje meg, hogy orvostanáraim közé sorolhassam és hogy ezentúl főtisztelendő kollega uramnak szólíthassam. Ajánlatomat a legkedvesebb, a legszélesebb mosolyával elfogadta. Bevallom, hogy tilosba tévedtem magam is, miként ő, mikor hívatlanul az orvosi berkekben ütött tanyát; de a jog, hatáskör, az illetékesség szigorú őrei meg fogják bocsátani botlásomat, mert e tilalomfákat olyan emberért döntöttem ki, aki ezt nagyon megérdemelte. Cselekedetemért nem hintek hamut a homlokomra, sőt a barátságos, családias jellegű orvossáavatásra ma is csak büszkeséggel gondolok.