Jároli József - Czeglédi Imre: Göndöcs Benedek munkássága. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 10. (Gyula, 1998)
Dokumentumok 1873–1933
előtt, kinek emlékét áldani és kultúrmunkáinkhoz erőt meríteni ide zarándokoltunk. Az előttünk elhangzott, végtelenül értékes és magvas méltatásokból láttuk Göndöcs apátot, mint hisztorikust, egyházáért lángoló lelkészt, híveinek gondos lelkipásztorát és tanítómesterét; az előttem álló nagy és díszes közönség: híveinek fiai és unokái arculatáról pedig látom, hogy lelkészi működésétől mai napig elsurrant majdnem fél század nem mohosította el nevét és áldott emlékezete nemcsak a nevéről elnevezett park felirataiban, de a nemes város közönségének szívében is el. Mi lehet ez, ha nem megdicsőülés? Örök törvénye a példás földi pályafutásnak, mikor a szívj ósággall telített férfi isteni és emberi erényekkel gazdag szellemi forrását évszázadokra megnyitva tarthatja előttünk, hadd tanuljon az utónemzedék a múlt tiszta emberszeretetéből, önzetlen önfeláldozásaiból. Ne vegyék tolakodásnak, mélyen tisztelt közönség, ha a magyar méhészek százezrei vallásfelekezeti különbség nélkül az alföldi katolikusok e magasztos tanácskozásai közepette egy-egy szál virágot hoztak ma Gyula városába. A magyar ember legszebb erénye: a jótevőkkel szemben megnyilvánuló hála vétette fel a vándorbotot velünk, mert Göndöcs Benedek korának legnagyobb agropedagógusa elsősorban a mi történelmi nagyságunk volt. Akkor jött az árva magyar mezőbe a méhészet tanaival, mikor a nemzeti küzdelem lázálmai mindent kötve tartottak és e nagy kötöttségben buzdította azt az agrokultúrát, minek áldását érzi e hazában minden nagy és kis ember. Újkígyósi plébános korában boldogult elődje, Léhner Mihály szociálpedagógus nyomdokain halad. Az egyszerű portán épp oly szívesen látott pap, minta zsaluzott palotáknál. Mesterien játszik a nép szívének húrjain és képes irányítani a lelki kultúra mellett a tisztesebb anyagi bőség munkálása felé. így lesz Újkígyós népe méh-, dohány- és lótenyésztő és hírneve szétterjed az ország téréin. A nemzethez Széchenyi szólott a Hitel, Világ, Stádium soraiban. Ő a nagy Széchenyit követi, mikor átfogó tekintetével egyszerre realizálja a gazdasági eszméket ott, ahol a talaj a legdurvább: a magyar földmívelő népnél. Mélyen szántó gondolatai az iskolákba fogódznak, mikor a népiskola tanítóitól megköveteli a gazdaságtan rendszeres és gyakorlati tanítását és a méhészetből jól vizsgázó földmíves gyerekek tenyerébe ezüst forintosokat osztogat. Az 1880-as években szózatot ír a magyar tanítókhoz és keserűen panaszolja, hogy „elvész a nép, mely tudomány nélkül való". Esengve kéri a tanítókat a méhészet felkarolására és nem egynek, több száznak osztogatja nagy költségekkel létesített műhelyéből lapozó rendszerű kaptárait a kezelési utasításokkal teljesen díjtalanul. Az 1873-ik évben Gyulán megalakítja a vármegyei méhészegyesületet és már 1877. évi május 1-én megnyitja a saját költségén létesített minta méhtelepet a pavilonokkal. Ugyancsak az 1873. év október 2-án országos kiállítást rendez Gyulán és megtartja az első méhész kongresszust. Ott látjuk korának legnagyobb férfiait: Graud Miklóst, Paulik Gábort, a tótmegyeri plébánost, Kriesch Jánost, a műegyetem rektorát, kikkel együtt szilárd irányzattal jelöli meg a magyar méhészek felkelésének, tovagördülésének útját.
